Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 5. kötet, 1-25. sz. (1844)

15. szám

— 237 — Julius 25-kén több elvált fenés csontdarabot szedtem ki, a falcsont felé kivett csontnak helye már egészen húsos szö­mölcsöktiil pótoltatott ki, másnap a homlokcsont részéről szin­tén egy két hüvelyknyi hosszaságu keskeny fenésedett csont­lemezt emeltem ki. Ezentúl a seb rendesen benőtt és bebőröd­zött. A beteg ágyából fölkelt s szobájában sétálgatott is. Julius 30-kán már annyira jobban érezte magát, hogy a faluban látogatásokat is tehetett, s igy a halállal küzdött be­teg hat hét lefolyása alatt annyira fölépült, hogy most fejfá­jásról sem igen panaszkodik. — . A műtéteiről terjedelmesebb értekezésbe bocsátkozhatni sem elég erősnek sem eléggé tapasztaltnak nem képzelem ma­gamat, mindazonáltal azon észrevételeimet, mellyeket eddig a kaponyasérelmeknél tapasztaltam, itten elősorolni helyén tar­tottam. A kaponyán teendő műtételek, kivált a lékelés meghatá­rozása a legnehezebb föladatok közé tartozik. Sok nagyobb fejsérelmeknél is szükségtelen a trepana­tio, mert csontok különfélekép sértethetnek meg, igy felüle­tesen, harántan, hosszában vagy keresztül, ugy hogy a csont­nak mindkét lemeze egy szeletben eshetik el, a két első több­nyire csak a csont felső tábláját érinti , az utósónál a termé­szet munkasága ritkán akadt föl, sőt Pare , egy illyes eset­ben , az elvált csontdarabot visszaigazitván a sebet három tő­szurással összehúzta s czélt ért; hason esetet közöl Plattier Vallopia , Berengar s többen. Ez előtt két évvel magam vol­tam tanuja egy ifjúnak , kinek tört csontdarabját helyre iga­zítám s összenőtt. A betörésekés horpadások egyedül elegendő okokaka­ponya műtételek teljesítésére (dynamicus okból származott kinövéseket ide nem értvén). A törések és horpadások há­rom félék lehetnek, igy lehet rés, törés, és ellenrepedés, melly utósót többen kétségbe hozzák , Salutier tesz egy eset­ről említést, hol a történt ütés irányában ellenkező oldalon tört a csont. A kaponya-horpadások szintén különbözők : vagy tudni­illik több szálkákra töretik a csont , magok a szálkák pedig az agy állományába hatnak, vagy hol a csontszálkáknak csak egyik része hat az agyállományba , másik pedig a csonton

Next

/
Thumbnails
Contents