Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)
4. szám
-Situk hogy az újabb időkben a hainiblag nagy adaga miért magasztaltatik olly túlságosan — Ezen bonyolodott eseten kívül más súlyos, átalános bujasenyves eseteink is voltak; igy egy orvosnövendéknél rövid idő alatt csonthasgató fájdalmak köszöntöttek be a lábszárakban; ezen baj , miután a leginkább javallott highalvagot (mere, sublim, corrosivus) a beteg gyomra nem tíírte, az eczetsavas szúnyallal összekapcsolt highalvacsnak (calomel.) engedett. Egy leánynak pedig , kinél a bujasenyv csonthasgató fájdalmak, vénus koszorúja, s kötegek alakúban mutatkozott, s már fél évig tartott, a vörös higany váladék adta vissza egésségér. Az első rendű bujasenyvek gyógyítását, mellyek nagy számmal s mindenféle alakban, nevezetesen fitymaszor, makkrejlés, fügölyök, fekélyek, dobok alakjában mutatkoztak , mindég higany nélkül végeztük be , a nélkül, hogy a másodrendű bujasenyv kórjelei mutatkoztak volna. A doboknál, mellyeket vagy késsel vagy égető szerekkel — két esetben — nyitottunk föl , a megtisztult fekély összehúzódása s hegedése előmozdítására, jó sikerrel használtuk a csersavas ólomóleget tépefen alkalmazva, ezen készítményt következő vénnyel rendeltük: Rp. Corficis quer cus íme. (Inas. Coque c. aquae fontis , tf) 2 ad remanentiam librae semis. Colaturae instilla : Aceti lithargyr? q. s. ad perfectam praecipitationem. Eine c. aqua destil. siinpl. D. ad fictile. S. plumbum tannicum. A második kórszakban létező süly (scorbutus) ellen csirkafőzetet (decoct, malfhi) növenysavakat, s erősítő szereket használtunk. Egy egyén egesség« tökélyes helyreállását bevárni nem akar'a. A sápkór minden eseteiben tapasztaltatott az ördögzörej (Bruit de diable) a fej- és kulcscsont alatti iitérben , ezen zörej jelenléte távolította el egy esetben a terhesség gyanúját. — A kékkór sziv vagy tüdőbaj nélkül másod izben lepett meg egy 14 éves fiatal embert az emésztés és tápkészítés bántalmával, úgy bogy e szerint leginkább hasonlított a hasbeli kékkórhoz , mellyet jeles gyakorló or-