Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 4. kötet, 1-25. sz. (1843)
9. szám
Illat-orvosi tapasztalatok s kísérletek. Közli Dr. Doleschall Gábor. a). A taknyos lovak gyakori bonczolása által meggyőződtem arrul, hogy ezen kór nem csak az orr, hanem a tüdők bélhuzam és húgyválasztó életmüvek takonyhártyáinak is idült gyuladásában áll, mellyek illy körülmények közt eves taknyot választanak el, mellynek fölszivatása a nyirkedények gyuladását, innét következő dugulását és kifekélyesedését okozza. Ezen gyógyithatlan baj alsóbb fokát t. i. a gyanús mirigyet gyógyítani próbáltuk Köchlin festvényével (tinctura antimiasmatica Köchlini) melly sósavas könlegeg és rézélegbíil áll. — Az orrfolyás tizenkét napig kimaradt, az orr takonyhártyai egyformán pirosak kezdettek lenni, azonban a vélt remény egy hirtelen beálló' orrkifolyással megsemmisíttetett. Ezen szer megérdemlené a kísérleteket, főkép a kétséges kehben. bj. Hogy az anyarozstul (secale cornutum) nagyobb adagokban sem lehet a mérgezésiül félni, és hogy a nádra összehúzódásaira nem bir olly csudaerővel, mint hinnők, tapasztaltam egy kis eb szülésénél. Az eb már két napig kínlódott, fájdalmai nem voltak s még hat kölyök \ olt benne. Ujamat a nádraliüvelybe dugván, és a basat dörzsölvén, erős szülfájdalmakat idéztem elő, mellyekre egy fejszülés következett. — A második, harmadik lábszülést kihúzással végeztem; e kölykök halva voltak. Minthogy a szíilfájdalmak csak az újnak a nádra hüvelybe yaló vitele és a has dörzsölése által álltak be, a nádra önkénytes összehúzódásának előhozására két nehezék anyarozst adtam a vájudónak minden haszon nélkül. Az ebanya a döglött kölykeket meg nem szülhetvén , önmaga is egy nap múlva elhalt. c). Egy eb bonczolása alkalmával a fügütér és bárzsing közt találtam egy dagadt nyirkmirigyet, mellynek edényei igen kitágulva s'bennök igen sok bélférgek, mint vélem trichiuris, találtattak.