Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 3. kötet, 1-25. sz. (1843)

15. szám

— 336 -­köttetett házasságában sok kellemetlenségei valának, Ehez já­rultak az egymásra hirtelen következő gyermekágyak olly gyön­ge korban, gyermekei vesztesége stb. Eddigelé a kórt, mint tiszta idegbajt, mindenfé'e képzelhető szerekkel orvosollak, de siker nélkül. Szerző ugyan a kórt szinte tisztán idegbajnak tekintette, föntartva a nyirkrendszer nagy rendetlensége által. Az 1827. év junius 19-dikétől September 11-kéig használta a velenczei tengerfürdőket s egyszersmind itta a tengeri vizet. Csak két izhen szakasztatott félbe néhány napra e gyógymód a rendesen beköszöntő havi tisztulás alkalmával. Az említett idő alatt a beteg tökélyesen helyre állott s tartós egésséget nyert. — 2. Egy 40 éves nő, huzamos ideig volt kitéve a nap for­ró hevének , s [ennek^ következtében bal oldala szélhüdéses lett, kivált a mozgást tekintve. Minden gondolható szerekkel tettek kísérleteket, de egyedül csak a meleg fürdők javítot­ták valamennyire állapotát. 1835-ben meglehetősen vissza­nyerte bal kara rendes mozgékonyságát, ellenben a lába fö­lötte gyönge volt, elannyira hogy mikor állott szüntelen az eleséstől kellett tartania , s e mellett fájdalmas görcsök s ösz­szezsugorodások tapasztaltattak benne. A beteg használta a velenczei tengerfürdőket, naponként több izhen, de mindég rövid ideig, s meglehetős hidegen s miután 50 fürdőt használt, tökélyesen helyreállott. — A hideg fürdő, különösen pedig u hideg teng rfiirdő te­temesen lahangolja az idegrendszert s az attól függő működé­seket. Az érverés rneglassxídik, s a test hévmérséklete kiseb­bedik. Ha a fürdés csak rövid ideig tartott, erre elébb utóbb ellenhatás következik, melly nagyobb melegség, s szapora érverés által nyilatkozik : igy tehát valóságos lázas állapot tá inad, mellynek borzogatási s forrósági kórszakai vannak , s melly aunál hevesebben lép föl, minél izgatóbb alkatrészei van­nak a viznek. S minthogy a tapasztalás tanítja, hogy a lázas mozgalmak és görcsök egymás mellett nem igen állanak meg, ebből könnyen kimagyarázható a hideg tengerfürdők nagy haszna görcsös bántalmakhan ; csakhogy a fürdőknek alacsony hévmérsékletűeknek kell lenni, s a fürdésnek nem kell soká tartani. Ha ellenben a fürdés sokáig tart, az általa előidé­zett ideglehangolás is sokkal tovább fog tartani, s az ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents