Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)
25. szám
— 399 —dolgok kikerülhetlen vége őt idő előtt korán elérte. Emlékezzünk meg tehát róla tisztelettel, minthogy jelen létünknek nem csekély részét köszönhetjük elöljáróságának. S mert minden kezdet legnehezebb, a társula f továbbra fönállása hálás összefüggésben leend azon időkkel, mellyekben ő vitte az elnökséget. A társulat életének nyújtására s megerősítésére szolgáló akár minemű eszköz ő neki szolgáland becsületére, mind pedig az ő veszteségét pótolni segítendi. Mit és mikép lehessen létrehozni, arról nem leend helyen kivül röviden szólani. Társulatunk élete annál jobban s biztosabban tenyészhet, mennél jobban s c/élszerűbben beléhalnak abba az ő ösmereti és erkölcsi eszközei. Az ösméreti eszközök folyvást haladásban vannak; látjuk tudományunk legfontosabb tárgyait komoly eredménytadó szóba hozatni; az irodalmi közlekedésre az eszközöket tetemesen növekedni, szélesbülni ; bírunk már nyilvános organumával irodalmi munkaságunknak , miként nem kétkedem, hogy öszves munkálataink ezen kívül még nyomtatásban is a nyilvánosságnak fognak átadatni. Másik fontos czéla társulatunknak az igazi collegialitásnak erkölcsi kiképzése. Ugy vélem ez is előbbre ment. Hogy azonban ezt bizonyosban tanúsíthassuk , legyen szabad ezen czélról hoszabban szólanom, minthogy létünknek ezen erkölcsi czéláról szólhatni nem minden nap van alkalmunk , bár az a legfontosabb is. Mindenek előtt a collegialitás fogalmáról legyen szabad nézetimet röviden előterjesztenem. Az orvosi collegialitás az emberi nemzet természetes tulajdonságán alapul t. i. társaságos életre teremtett létünkön. A collegialitás csak különszerü módosítása azon praerogativáknak, mellyek az embereket általán a társasághoz kötelezik. S ezek : a tulajdonnak becsülése, az együttszülött hajlamok kifejtése s a felebaráti szeretet. E három tulajdonok az emberi társaság alapjai általán , s ennek minden különös alosztályáé , igy tehát az orvosoké is különösen. Nem létezhetik az emberi társaság általán , ha e három kellék a több számtól meg nem tartatik, s e három] tulajdon megsértése az orvosi társulatra nézve is megzavarja a kívántató , összekötő egyhangzást abban. Mert mindegyikünknek legelőbb is tehetségeit kell lehető legjobban kimivelni a művészet gyakorlására ; ez által nyerünk bizonyos ismereti tulajdont, s ez által bizonyos tárgyi tulajdont, mellyeken amazt