Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)
7. szám
- 107 el nem múlnak és gyakran igen nagy mértékben , kiváltképen az emésztés ideje alatt, az állati melegség növekedtével, erős testi mozgás s fölhevülés után nagyobbul. stb. — A májfoltok nem mindég egyforma ideig maradnak meg a bőrön ; mert néha csak néhány óráig, máskor pedig hetekig, hónapokig, sőt évekig is láthatók; első esetben hirtelen kiütnek , utolsó esetben csak lassanként, — Színök eredetileg mindég sárga, ezen színnek minden árnyéklatával, a halvány sárgátol, egészen a sáfránszínig. — Lassanként lesznek a foltok sötétebbekké, barnákká, feketékké, sőt setét zöldekké is. — Frank Péter egy esetet említ, hol az eredetileg sárga színű foltok nyárban jobban szétterjedtek és vörös szint öltének magokra. — Továbbá, a testnek csupán egy helyén is jelenhetnek meg, például : az ábrázaton, vagy pedig több helyen is egyszerre. — A bőr májfoltok alkalmával soha sincs szenvedő állapotban, csak néhányszor tapasztalá Prank Péter, hogy a bőr kisé fölemelkedett volt, melly esetben a májfoltokat változó szinükorpufoltoknak (Pityriasis versicolor) nevezte. (Sok színűnek azért, mivel ezen májfoltok egymást fölváltva különböző színezetet vettek föl.) — A májfoltok kimenetele nem egyéb, minthogy ismét elenyésznek; mert azon lehámlás , mit némellyek megtörténtnek állítanak, inkább a foltos helyek folytonos dörzsölésének következménye volt, mi által a betegek az olly igen alkalmatlan viszketéstől akartak menekülni; illy eseteknél a felbőr megrepedezik és lehámlik. Mi a kóroktant (aetiologia) illeti : a szóban levő májfoltok természeti minőségével s lényegével eddigelé még nem vagyunk tisztában, gyanítólag ugyan némellyek azt állítják, mikép a májfoltok legközelebbi oka a vér kóros gyülekezésében keresendő a bőr bántott részén. — Kísérleteket is tettek illy bőrrel, niegrothasztván vagy áztatván azt (niaceralván) első esetben ügy találták , hogy a hám (epidermis) lehullával a festő anyag a tulajdonképeni bőr tetején maradt legyen , mi bizonyos barna, feketés, szürke gyurmából állott, és könnyen elválasztható vala; az áztatott bőrdarabban a feketés vagy szürke festő anyag a hám és tulajdonképeni bőr között találtatott. —