Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

1-7. szám

( 106 ) azonban azon édes remény, hogy mindnyájok szíves en­gedékenysége kipotolandja azt. Európának minden müveit nemzeti, megunván a dü­höngő Marsnak ostorozó csapásit, a csend s béke lomb­jai alatt, nemzeti éltök morális és intellectualis erő­fejlődését határozák-el; s varázsló erővel orvosolván a had vérző sebeit, született a 19. század korszelleme, mellyet mindenki haladásnak nevez. Ezen szellemtől ihletve a pesti királyi magyar e­gyetem orvosi karának mostani igazgatója nagyságos el­nök ur, ugyan azon kar tömegével elhatározá; bogy ma­gyar honunkban csírázó haladásunk fokonkénti öregbedé­sét, ezen tisztelt gyülekezetet összehiván és agtapaszta­lásikat közölvén, eszközölje ; mit is magyar hírlapinkban nyilványita. Miképen fogadtaték mind anya, mind testvérhazánk­ban ezen üdvös intézkedés, nem szükség szóval ejtenem, vagy ecsettel festenem, tanuja ennek ezen számos gyü­lekezet , melly jelenlétével hálaörömét nyilványitja. Oregbedik örömünk, hogy e teremben, hol néhány év előtt anyanyelvünk daczára holt nyelven tiszteltettek a múzsák. Urunk kegyesen uralkodó fejedelmünk bölcs in­tézkedése által valahára ajkainkról magyar szó hangzik, s bizton reményijük, hogy ö felsége kegyes Urunk a ki­sebb oskolákra kiterjesztett atyai gondoskodása az egye­temre is terjend ; mit az igazgató és tanitó urak haza­liuságoktol, és nyilvánított készségektől bizton reményi­jük. De bátor vagyok itt azt megjegyezni, bogy bala­dás a 19. század jelszava, haladnunk kell tehát, de ez rögtön nem eszközölhető, mert a természetben nincs ug­rás ; karöltve járjunk egymással, s el ne felejtsük, hogy egyoldalú fejlődés, nem előre lépés, hanem hátrá­lás; legyünk testtel, szívvel, akarattal magyarok; de el­ménket csak ugy képezhetjük a haladás fokára, ha az ős forrásokhoz járulván : ott buvárkodunk , mit idegen.

Next

/
Thumbnails
Contents