Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

24. szám

( 373 ) lozván meg, ezek közül csak 3 volt mellbajos. Tüdőlobban tehát legtöbb gyermek halt meg Január 31-től 27-kig; mivel azonban a betegség rendesen 5—7 napig tartott, azért is a legszámosabb esptek 14-től 2t-kig keletkeztek, tehát épen azon időtájban, midőn a hó olvadott s a légmérsékmény egyszerre olly igen magasra emelkedett. Belsőleg alig Iehete valami szert sikerrel használni, az ügy nevezett nyálkás tulajdonnal bírókat vévén ki, mert az egyszersmind jelenvolt hányás és hasmenés miatt sem az édes higaccsal, sem a lobellenes sókkal nem lehete élni. Segedelmet egyedül a véreresztésekben kelle keresni, mellyek ha elmulasztattak, vagy szükség esetében nem ismételtettek, akkor a veszélyben forgó életet többé semmisem szabaditá meg. A nadályok már annál fogva is nagyobb könnyebbülést idéztek elő j mivel hihetőleg a mellhártya szinte gyuladva v>lt, legalább a jelenvolt fájdalmakbul következtetni igenis lebete azt. En a nadályokat közönségesen olly fájára rakatám a mellkasnak, hol több visszeres elágazások áttiindöklettek, mert az által a szükséges vérmennyiséget nem cssk sebesen, de annál hathatósabban is lecsapolhatám; maga a leggyöngébb életkor sem rettente vissza szükség esetében az ismételt vér» eresztésektöl. Ezen tekintetben sok előítélettel vala alkalmam küzdeni, mert először a szülék előtt hihetlennek látszott, bogy csecsemőiknél tüdőlob mutatkozhatott volna, de másodszor az is nyugtalanitá őket, hogy a tetemes véreresztés csak káros hatással lehetne a gyermek jövendő egésségbeli állapotára; egy családnál az ál anyai gyöngédségből szomorú áldozatot volt alkalmam tapasztalni, ugyanis majdnem ugyanazon időben két testvérgyermek megbetegedvén, mellyeknek 2 éves egyikét már több izben orvosiám erőszakos görcsei ellen, görcsei most is beköszöntöttek, még pedig a bor-