Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)

23. szám

( 354 ) sága niiaftneni ritkán föl cseréltetvén egymással gyak­ran tartatik egyik baj a másik neműnek. Igaz ugyan, bogy egyik úgy mint a másik többé kevesbbé lobos' bántalmon épül, He ugyanazon okokbul épen nem tá­madnak , nem is birnak mindketten hasonló bélyeggel, következésképen egy módon és ugyanazon gyógyszerek­kel nem orvosolhatók. Mint minden egyéb lobos bántalomnál, ugy itt is a baj külön fokára, nem különben módosításaira nézve pontos tekintettel keli lenni, mert a legegyszerűbb hu­ruttól kezdve a legerőszakosabb gyuladásig több közép­állapot létezik , melly egyikből a másikba átmehet ugyan, de azért még mindenkor méltán módosított gyógy­módra számol. Ámbár némelly irók azt mondják : hogy a gyermekkor egyedül bővebb elválasztásra hajlandó vértolódási állapotra legyen hajlandó, valódi gyuladá­sokra pedig nem, ez még sem igaz , mert ezeknél is találunk a kornak megfelelő legerőszakosabb lohokat is, mellyeknél azonban néhány nadály elégséges lehetend, nfdőn fölserdűlteknél hasonesetek több érvágást tesznek szükségessé. -.Gyermekeknél úgy, mint idősbeknél a vér képzé­kenyebb (plasticus) erejének, idegrendszerbeli izgé­konyságnak , vagy egyéb idegváltozásnak , melly a vér rendes állapotára lehet másitó hatással, köszönhetik a gyuladások eredetöket, s épen ezen különböző ger­jesztő okoknál fogva, szinte követelnek különféle gyógy­módokat orvoslásukra. Az idegizgékonyság különösen az idegekkel bővelkedő és időváltozásoknak kitett nya­kon fölötte könnyen kifejlődhetik. Hártyás torokgyfknál a gyuladás majd a takony, majd az alatta fekvő rostos hártyáját lepi meg a légutaknak, e szerént majd az előbbi majd az utóbbi bajnak jelenségei lépnek elő, azonban, minthogy mindkettő ugyanazon alapbajon épül, egyiknek ugy m' n másikm k jóformán ugyanazon gyógymód fel elend meg.

Next

/
Thumbnails
Contents