Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)
16. szám
( 25C ) mat nem érzett, egész nap vidám volt, rendcsen reggelizett 8 ugy is ebédelt, a mint szokott volt, délután minekelőtte a bécsi hashajtóvizet bevette volna, a tizenkét rőfnél uagyobb hosszúságú gelisztájálol fejével együtt megszabadult. — Ujabb taniíja ez annak, bogy a régi szerek szorosabb figyelmünkre méltók, azért nem szükség mindig újak utan kapkodni. Dr. Szász. Körömméreg ( panaritium) orvoslása timpó kiilath aim azásár al. A körömméreg ollykor kicsinyben úgy szólván járványosán uralkodik, *) s egyik a legfájdalmasabb gyuladások közé tartozik, minek okát az ujak nagy idegességében találjuk, — Ezen bajnak többféle orvoslását ösmerjük ugyan , azonban azt még egy specilicummal megtoldani nem leszen fölösleges. — T. i. a megszárított, és finom porrá törttimpógyökérbül (radix tormentillae) szükséges inennyiségnyi vétetvén, ebből pete sárgájával kovász készítetik; melly 1—2 vonalnyi vastagságnyira egy darabka rongyra felkenetvén, ezzel kötöztetik be a körönimérges uj, erre pedig aztán közönséges pépegyve]eg alkalmaztatik azért, hogy az úgyis igen meleg uj által a kovász igen hamar ki ne száradjon; de másként s a pépegyveleg mind egyenletes melegsége, mind nedivessége altal a timpóval a baj orvoslására összehathat. — Bullet, de Therapeutik T. VIl. 9—10 1. Trsztyánszky J. körömmérget magam is tapasztaltam járványosán e nyáron, azon utczában, mellyben nyaranta Budán lakom, t. i. a Krisztinaváros városmajorutczájában egy cs azon időben több házban szenvedtek kőrömmcregben. B-t. ———• " —iBg=aa Nyomatik TVratfner-KároIyi betűivel.