Bugát Pál - Flór Ferenc: Orvosi Tár, Új folyamat 7. félév, 1-25. sz. (1841)
10. szám
( -»147 ) szükséges szerek használtattak. — Mind a mellett 3 nap múlva a seb tisztátalan lett, a kötés ismét leesett s új vérzés állott be, melly egyedül érnyomasz által állitathatott el. A sebesités után 8 napra engemet hívtak. A különben erős testalkatú ifjú a nagy vérzés következésében kimerített és senyves külemű volt, s szünet nélkül lázongott. Balkarja az érnyomasz alkalmazása következésében vízdagos, a seb üszögös volt, mit a meleg évszak is előmozdított, s ha az érnyomasz csak kisé tágitatott is, azonnal új vérzés állott be. Elevenen lévén emlékezetemben első kísérletem , a betegnek Dr. Adler fürdőorvos egyezésével belsőleg sárga kinahéj-főzetet adtam, fölereszlett kénsavval, külsőleg pedig 3 csép kreosótot rendeltem minden obon Theden sebvizére, s azt tépet segítségével alkalmaztattam. — Az érnyomasz , melly már most időrül időre tágitatott, harmadnap múlva levétethetett ; a vérzés elállott, a sebek meg tisztultak, — sa beteg czélszetú ápolás mellett meggyógyult. — 3) A harmadik esetnek nem valék szemtanúja, hanem szinte ezen általam javallott szer által gyógyult-meg. Négy órányira innen a folyó év tavaszán egy paraszt, szőllőmetszés alkalmával vigyázatlanságból átvágta bal lábán a belső térdally-üteret. A nagyvásonyi urodalmi sebész, ki a szóban álló beteget ápolása alá vevé, a sebszélek szétállása s az literek visszahúzódása miatt lekötést nem alkalmazhatott, egyéb szerek, úgymint: nyomás , hideg , összehúzok , semmit sem használtanak. Tanácsot kérvén tőlem a sebész, a kreosótot ajánlottam Theden seb vizével, s tudósítása szerint 24 óra múlva a vérzés elállván, minden nyomás eltávoztathatott s a megsebesített szerencsésen felgyógyult. Mint emlékezem, legjelesebb ügyfeleink egyike Gräfe volt az, ki a Binell vértálltató vizét többeknek ellenkezőleg hangzó tapasztalatival épen nem egyezöleg-, de utána egy felette csiklandós esetben magam is jó sikerrel használtam azt, midőn már min10 •