Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 6. félév, 1-25. sz. (1841)
2. szám
( 26 ) után az egymás fölött fekvő három termet fölmelegítette, s csak ekkor takarodik ki. Óhajtottam ezen kórintézet előadásánál részletességekbe is ereszkedni, mivel minden jelessége mellett kévésé ismeretes, legalább még kevésbbé utánozott, mint sem érdemelné. Azonban hizelgek magamnak azon reménnyel, hogy a pesti polgári kórháznak érdemes orvosai, kiknek egye felől értekező munkát *) nyújtani alkalmam volt, ezen kórház új építésénél, mennyiben részekről lehetséges volt, ezen építési terv elfogadására nézve befolyást gyakorlottak, azt legalább örömmel értettem, hogy a kemenczék fölebb említett szerkezete már munkába vétetett. Valóban ezen épitésmód hasznos volta már több éven keresztül gyakorlatilag is bebizonyult. Ezen közönséges kórház igazgatója, a hires prof. Wilhelm, miután maga szíveskedett ezen kórház épitésmódát nekem megmagyarázni, azt állítá, hogy a járványos nyavalyák ritkán lesznek ezen kórházban ragadókká, a ragadók pedig sohasem olly gonosz indulatuakká és terjedőkké, mint más nagyobb kórházakban gyakran történik. Különösen szembetűnő volt előttem a lég, valamint az ágyak tisztasága is a sebészi osztályban , mellyre prof. W i 1 h e 1 m igen felügyel. Az ágyak mátráczai három darabból állanak, úgy, hogy a középső darabot, melly leginkább elszennyődik, ki lehet venni és mással pótolni. Egy alczomb-csonttörésnél itt az egyes zsindellyel és erős pólyázattal való kötözést elibe tették a többes zsindelyezésnek. Az előkar polyázásánál a szeletnek egészen a tenyérig kell nyúlni, hogy semmi előre vagy hátrahajtás ne történhessék. Az újabb sebészet fogásait p. o. az Achilles inának keresztül metszését, a gacsos lábnál már ekkor gyakorolták; különösen dicsérte Wilhelm a sokba hasadt orjizom (multifidus *) Martin (A) Die Kranken- und Versorgungsanstalten zu München. München 1834. —