Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 5. félév, 1-25. sz. (1840)

12. szám

( ) úgy a társaságban is, <5 ennek lelke levén, a tagság nagyobb akaratának, maga megtagadásával is , enged ; mi valóban a lélek legnagyobb szilárdságára mutat, és az elnök szilárdság jelleme épen ezen maga megtagadá­sán alapszik. Az igazságos elnök a vitatkozások ve­zetésében minél nagyobb erőt és munkásságot fejtett ki, azok végével annál közömbösebben viseli magát, a tagok akaratának , és az oksűlyok számának és fontosságának enged. — A titoknok (orvoskarunknál a jegyző) szinte igen lényeges része a társulatnak, ki­nek, mivel főkötelessége a társság ítéletének szavakba öntésében áll, azért nekie a legegyenesebb liton járó, tiszta, világos, rövid, szabatos ésszel és szavakkal keli bírnia. Az Ítéletnek sem több, sem kevesebb sem más szavakkal nem kell adatni, mint azt a társulat mege­gyeztével az elnök kimondá. Vannak ügyetlen elnök által vezetett vitatkozások, midőn végre a vitatkozók annyira magok magokba bonyolodnak, hogy végre azt sem tudják, eredetileg mit akarának, midőn aztán az elnök titoknokával (a tagok már ekkor kifáradván) azt végzi, mi ínyének legjobban tetszik. — Vannak gon­datlan társulatok, mellyek nem lévén eléggé előrelá­tók, bennük az elnök és titoknok által sok a társulatot örök, vagy legalább igen bosszú hatású sete Ítéletek csempesztetnek a jegyzőkönyvbe, honnét ezek felolva­sása alatt, mellyel közönségesen a gyűlések kezdőd­nek , a legnagyobb figyelem kívántatik a tagok részirül. Gyakorta.egy a kimondott ítélet mellé csúsztatott epi­theíon, vagy adverbium egészen más irányba vezetheti a társulatot, mint tán a tagok vitatkozás közben gondolák. Az orvoskar gyülekezete vidékre való áttételének sok jelenben még minden oldalról nem ösmert üdvös hatásai lehetnek , itten azon leszek , hogy ezeket rövi­den adhassam: a.) Nekünk azon kell lennünk, hogy egymással minél többször találkozván, egymást bensőleg minél

Next

/
Thumbnails
Contents