Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 5. félév, 1-25. sz. (1840)

6. szám

( 84 '. Valamint továbbá a váltóláz néha niegelőzé a o csorváslázt, szintén még gyakrabban követte azt, sőt néha vérhassal is szövetkezett vagy nagy lép és májdugulásokat okozott. Gyógymódom egyszerű volt. Először a kiürítőket használtain , kiváltkép a hánytatót, melly a mi tájunkon, a sok epés csorvás láz miatt kipótolhatatlan, csaknem mindennapi szer; leginkább pedig most, midőn a levegő nagy hősége és szárazság miatt a tüdők savitási működése megakasztatván, annál nagyobb tér jutott a megszaporodott epés részek miatt a májnak. Sokszor csekélyebb váltólázakban egyszeri tetemes epés hányás után nemcsak az étvágy jött vissza, hanem a váltólázzal együtt minden kórjelenség eltűnt. A hánytató azonban nem rekeszté ki egészen a hashajtó szereket, mellyek nagy sikeriiek voltak a gyomor és bélérzékenységnél, a hol hánytatót adni vagy ismételni nem lehetett, s még is szükséges volt a kiürítés. Mindezek után eltávoztatván a kórtámasztó és nevelő anyag, vagy pedig véreresztés által az agy, tüdő és has felé való vértorlódás; nem maradván hátra egyél» az ideges bántalomnál, t. i. a tiszta váltóláznál, az igazi különszert kelle alkalmazni t. i. a kénsavas kínalt (sulphas chinini). Ez a máj és lépdugúlásokkal párosult váltólázakban is hánytató borkővel, vagy sósavas hugyaggal (sal ammoniacus) használva megbecsülhetetlen sikerű volt, és nem is hagyott el egyetlen egy esetben is. A görcsök-, hányás- és hasmenéssel szövetkezett váltólázt mákonnyal összetett kénsavas kínailal kellett elölni. Mivel azonban a hosszasan tartó vagy nagyobb erővel járó váltólázak, nagy gyöngeséget hagytak hátra, s igen gyakran visszakerültek, tehát még a váltólázra való hajlandóság el nem űzetvén, a kénsavas kínalt hetenként néhányszor ismételni kelle, vagy elmúlván a láz, n hátra maradt lépdaganatokat vala szükséges