Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)
13. szám
( 198 ) ganumra minden munkálódó egyesületnek szüksége van, s mégis a tag urak eddig még nem eléggé akarták használni ezen csatornát, s a gyűléseinkben elmondott és felolvasott sok szép értekezésekből a borostyán-megyvizet tárgyazón , és az én csekély dolgozatimon kivül még semmi sem jelent meg e lapban. Jól tudom , hogy a nyelv, mellyen e hírlap iratik, egyik főok, miért iránta e nem igen magyar megyében olly kevés rokonszenv találtatik; de uraim , a nélkül, hogy vitatkozásba ereszkedném a felett, hasznos vagy ártalmas volt e a tudományra nézve országunk azon lépése, melly által a mivelt nemzetek előtt idegen nemzeti nyelvünknek kivívta az elsőséget honunkban, — melly lépés mellett az urak közül is bizonyosan többen szólalnának fel elég, s épen nem megvetendő okokkal — csak azt kérdem : váljon honunknak e megtett, és már jó messzire haladt léptét nem történtnek tehetjük-e az által, hogy e pontban makacsul hátramaradunk, s végre az országszerkezetnek különnemű alkotó részeivé válunk? És nem elég-e az, hogy az orvosi-tár szerkesztősége a német, vagy latin dolgozatokat lapjai számára örömest lefordítani igyekezik ? Azért is uraim, fordítsunk gondot egyesült munkásságunk ezen részére is, melly hadd segítse a jövő s többi évek folytában, közös vállalatink minden ágainak reménylett bujább növésével kiképezni az erősbödő fának üdvös koronáját Mi azon csekély pénz-segélyeket illeti, mellyeket egy, vagy más kitűzött czélunk előmozdítására évenként összeteszünk, és a mellyeknek hova leendő fordítása iránt még tökéletesen meg nem egyeztünk, — ezek kétség kivűl legczélszerűbben fordíttatnának derék tudományos segédmunkák megszerzésére. Es ha viszonyinkban , miszerint a tagok egy nagy megye tág körületében elszórva honolnak, némi nehézségekkel jár is azok használata, még sem volna tellyes lehetetlen a szerzett munkák körben forgását elintézni. Egyébiránt