Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)

10. szám

( 14S ) dalom, alkalom adódván reá, ismét visszatért, sőt ké­sőbb minden csekély okra, p. o. a rágás, beszéd, ne­vetés közben munkálkodó arczizmok mozgásaira nap­jában többször előállott. — Kezdetben ezen fájdalom czúzos kórtáinadásokkal látszott összeszövődve lenni ; később időkben azonban tisztán idegessé lőn, minek következtében rajta pillanatig sem lehetett kételkedni, hogy nem más, mint fothergillféle arczfájdalom. — Miután ezen betegség mintegy két évig tartott volna, és majd hideggel vagy meleggel, majd ércznemü, vagy illanyos (aromaticus), avagy bódár (narcoticus) sze­rekkel , még bőrhántó módon is, orvosoltatott volna, és mégis mind ezek ellenére mindig ugyanazon állapot­ban maradna, aikalmani esett betegemet arra birni, h)gy magát nagyvilági erők polaris behatásainak en­gedné alá vettetni (jun. 16-dikán 1839-ben H- 22^° R. szép derűs nap). Meg kell vallanom , hogy akko­ron a meggyógyitás lehetségériil kétkedtem, hanem csak kívántam tudni , váljon az említett természettani behatások fejlesztenek-e ki, és millyen gyógyfogana­tot ? Valami tán hat perczig alig tartó deléjkezelés (manipulatio magnetica) után oda hagyott az asszony azon ígérettel, hogy mi véle annak következtében történendik, arra különösen figyelend; — és íme fél­éve már, hogy az arczfájdalom többé vissza nem tért. Betegem ezen jó foganat által bátoritatván, azon kötőt, mellyet állán szakadatlanul hordozott, fére tette, és, mint csak az idő hozta magával, minden féle ártalmas befolyásoknak , meghütéseknek , légvonatnak, átázás­nak, zivatar és förgetegnek tévén ki magát, arczfáj­dabnábul soha többé még csak legkevesebbet sem ér­zett ; melly örömétül elragadtatva octoberban 2 ) Z. Kr. barátnéját rábeszélte, hogy ki magát arczfájdalma ellen több időiül olta Bécsben orvosoltatta, utazna le Pestre , és kisérlené meg a nála jó süker­rel használt gyógymódot. Ezen beteg nem épen más­fél esztendeje, hogy igen erős, gyakran visszatérő

Next

/
Thumbnails
Contents