Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)

1. szám

( 8 ) ha orvosi nyelvünk müvelésével egészen elmaradtunk volna, ha egyszer eljő az idő, hogy minden tudományok s ezek közt az orvosi is magyar nyelven tanitatnak, melly mintáz országos, fölséges királyunk-sz^ntelte előz­ményekből gyanítani lehet, többé igen messze nem le­het, mit lennénk az idő közben tett orvosi nyelvünk ha­ladása nélkül teendők? mit, ha több jeleseink köztPá­riz-Pápai nem élt volna, ha karunknál némelly tudo­mányok magyar nyelven nem taníttattak volna ? való­ban egykor a sors készületlenül találván bennünket, a tett előkészületek nélkül kétségbe kellene esnünk? Ha tárunk eddigelé illy sok kivánatoknak meg­felelt-e , azt nem tudjuk, de hogy egy részt rendelte­tésünk czélját ösmerjük, azt az eddig mondottok bi­zonyítják ; — és hogy más részt munkálkodásaink vá­rakozásunkon túl is sükerültek, azt több folyóiratunk­ban eddig megjelent, és, kézirataik részint kezeink közt lévén, ezután megjelenendő elösmert tiszteletű ne­vek, valamint nem annyira számukra, mint inkább je­lességükre nézve válogatottabb olvasóink (kik közé számláltatva lenni dicsőség , köztök nem találtatni in­nét túl tán egy kis részvétlenség is) tanúsítják. — Szer­kesztőségünk e kimutatott pályán tovább haladni ez után sem szünend meg, sőt hova tovább nagyobb és na­gyobb kört tiiz ki munkálkodásainak; mellyek közé tar­tozik: a.) Schuster-jutalom-kérdés. a természet-vegytani tudományokra. Ezen név alatt a' boldogultnak emelendő emlék­től hátramaradott pénzösszbül akarnék (Bugát) a' phy­sico-chemiai tudományokra díj kérdéstőkét alapítani; mi szerint Schusternak kettős emlék emeltetnék, még pe­dig úgy, hogy az anyagi márványbul készített emlék, melly a boldogult által megnyitott úton tovább haladni jó nemtőként iytene, gócz (focus) ként szolgálván, ezt

Next

/
Thumbnails
Contents