Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév, 1-25. sz. (1840)
1. szám
( 3 ) eltérő, szószaporító, híg, több idővel tán sokat Ígérő , de gyönge idegzetű kezdő irót örökre visszaiesztő, az értelmesebb ember gyomrát fölkeverő, a tudatlan községet megnevetető nem annyira vitatások mint inkább rágalmak , a hogy eddig fájdalom , olly sokszor megtörtént, mint egyedül tudományos, egyenes nyomon járó vitatások nyerhetnek helyet. — Valóban az a tudományosság barometrumának még mindig igen alacson fokára mutat, hogy efféle tudománytalan rágalmakkal elárasztott folyóiratok, mellyek mégis ezek helyett annyi szépet jót és hasznost közölhetnének , jelenleg is elég gyakorta olvastatnak, holott egyetlen egy illy rágalmazási, még olly finom köntösbe öltöztetett adat is elég ok volna a szerkesztőnek folyóiratával együtt végbeviendő megbuktatására. A folyóirat olly szellemi kötél, melly láthatlanúl kötvén össze az irók és olvasók seregét, ezek közt valóságos lelki rokonság keletkezik; mi szerint a folyóirat annál érdekesebb, minél egy részről több irók tűnnek fel benne, és más részről minél több olvasók sereglenek zászlója alatt össze; mert valamint a még olly jó színdarab előadását is megbuktatja a nézők és hallgatók részvétlensége : úgy az olvasók kis száma elbénitja az irók munkásságát, s a folyóirat kora halálát okozza. A' folyóirat az irók és olvasók seregét szüntelen feszülésben tartván , azt eszközli, hogy az emberi lélek az elparlagodás és begyepedés martalékává nem leszen ; honnét valóban üdvösebb még a tudományos folyóiratokot is kisebb időszakokban egymás után következtetni , mint tán hosszabb időköz után egyszerre sokat adni, mert az az emberi lélek természete, hogy kisebb időhézagok után véve a kisebb adagnyi ösmereteket jobban meg birja emészteni, mintha egyszerre nagy mennyiséggel elárasztatik; honnét a tudományok serkentesére , terjesztésére , s illendő feszületben való tartására a folyóiratok bizonnyal többet tettek , mint 1*