Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 3. félév, 1-25. sz. (1839)

20. szám

( 306 ) I terjes/főshöz fogok, arra két ok által bátoríttatom: elő­ször, mert bízom önöknek előttem eléggé ismeretes kí­méletében , s másodszor azért, mert talán sükerülhetne még is, néhány ismeretlen tárgyat legalább új öltözet­ben előadhatnom. Két szakaszra osztom ezen rövid előadásomat; el­seje szól az általam ezen kirándulás közben meglátogatott fürdőkről, másika egyéb orvosi intézetekről, mellyekkel oémetország néhány nagyobb városaiban megismerked­ni alkalmam volt. Mai előadásomat csak az első sza­kaszra szorítom, s abban következőleg szándékom el­járni. Ezen gyógyforrásod hcdásmódárúl alig akarok szót tenni, miután az eléggé ismeretes önök előtt; de érinteni akarom a különféle igen jeles intézkedéseket, főképen a legifjabbakat. A legkedveltebb, s legköze­lebb mulatóhelyeket, miket sétálás közben meglátogatni szokás, rs szóba hozom, miután az illető könyvekben csak alig említtetnek; látogatásukat pedig, a mint kön­nyebben vagy nehezebben elérethetnek, már otthon ta­nácsolni szükség vagy eltiltani. így tehát általtérek e tárgyra. B é c s b e n i rövid mulatósom rrtán , j un tus végével Prágába értem a majdnem egész hónap lefolyta alatt uraikódolt szép idő', annak nfólsó napjaiban meg­változott , s én ezen hajdani, dicső királyi székvárost jobbára csak á súrü esőzések inedhnna által szemlél" hetiéin, de mi épért nem akadályozott szépségeinek ésodaJásában. Julius 2án , azOnkéfien ésős napon Töp­licz felé indnltam, a csak nem egész Csehországon keresztül szétszórva fé'kiivő, többnyire erneí fényükkel be­nőtt dombok, mellyek tágasb és szabadabb kilátástól, fájdalom megfosztják a szemet, Tö'pliéz közelében el­tűnnek ; és éjszak nyugot, fele az éif/.hegylánéz által

Next

/
Thumbnails
Contents