Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 1. félév, 1-25. sz. (1838)

2. szám

( 34 ) álomkóros állapotjába esett - viszsza, mellyböl csak a 1 leg­közelebbi öntözés által ébredett - fel. Midőn a' gyermek ezen második öntözés „után a 1 kádból kiemeltetett, rémül­ten tapasztaltam, hogy egész alhasa megfeketedett. Köze­lebbi vizsgálat által az egész hason vérelöntődés (sugilla­tio) volt látszható, mint következése a' kásaborongatá­soknak, mivel a' felolvadáshoz közeledő vér, a 1 meleg által kitágult véredényeken keresztül hatott; szinte illy szederjes foltok mutatkoztak a' nyakszirton, és lábikrá­kon is, hol a' hólyaghúzók, és mustárkovászok feküdtek. Ezen állapot, mint a' kezdődő nedvrornlásnak jelensége, még kétségesebbé tette a' kimenetelt. A' haladék néb kül tétetett kámforos eczettel való mosogatások' ellenére is ; már estvére a' foltokon mindenütt hólyagok emelked­tek-fel , és más nap viradóra a' fenésedés elkezdődött. Ekkor a' zöldlő mészany' olvadéknak külső használtatá­sával, belőlről Kreosót köttetett öszve : Itpe. Kreosoti gutt. 4. Infus. Valerianae (e drachm. 2 par.) Unc. 6. Syrupi C. aurant. Unc« semis. M. S. Mindeq 2 órában egy evőkanállal* • Ezen gyógyszernek már 36 órai használata után ha­lárt nyert a' fenés emésztés, a' fekélyek is tisztulni kez­dettek ; az érütés fölemelkedett, és a' beteg, eszméletéhez látszott jőni, mivel a' fölszóllitásra nyelvét kinyújtotta, és ismételt kérdésekre rövid töredezett feleleteket is adha­tott. így tehát a* Kreosót ezen kétséges esetben is meg­mutatta gyógyító erejét, 's e' szerént annál nagyobb saj­nálkozással kéntelenítettünk ezen jeles szert negyedik nap félretenni, rnelly a' betegnek olly igen ellenére vált, hogy mihelyt csak a' szerrel töltött kanál ajkaihoz vitetett , fe­jét azonnal erőszakosan ide 's fova kezdette bánni, és az orvosságot mind annyiszor elöntötte. Azért is a Vil­ióra mentünk által:

Next

/
Thumbnails
Contents