Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 1. félév, 1-25. sz. (1838)

1. szám

C 11 •) 6.) Egy ílatal aszszonynál, ki előbb köszvényben szenvedett, mostani bajában, tudniillik: orrtáji ideg­fájdalom ban (nevralgia nasalis) egy obon rózsaírral vegyitett 4 szemernyi zászpadék (vera­trina) dörgöltetett-be a' fájdalmas részbe. Mingyárt az első , de még inkább a 1 második, harmadik bekenés után, mintegy 5 — 10 perezig tartó nagy szemégetés, könnye­zés, és szemiiregbeli nyomó érzés mutatkozott, azonban minden látásbeli rendetlenség nélkül. Fél óra múlva ele­nyésztek ezen mellékes változások, és rövid időre az ideg­fájdalom is megszűnt. 7.) Zweifel gyógyiizöncz azt vette észre, hogy a' maszlag fest vény' (tinctura strainmo­nii) használatánál, melly, csak úgy könnyedén ajánltatik, elővigyázatra van szükség , főkép az ábrázaton , az ötödik és hetedik idegpár' kiterjedéseinél. — 1836-ban szerzette ebbeli tapasztalását, midőn is a' nevezett festvényből , kétszer fél fél nehezéket dörgöltetett-be az ábrázat 1 bal oldalába, és a' második kenés után egy órával, enyhül­tek ugyan már a' fájdalmak , de egyszersmind balszemi vakság , szemfény kitágulás — és szélhűdés következett, melly csak harmad napra mdlt-el egészen j — a' jobb szemnek semmi baja nem lett. 8.) Fekete hályog ellen következő labdacsokat talált Gubler foganatosaknak: Rpe.: Tart. emet. gr. duode­cim. — Sap. venet. — G. amnion. — Galbani. — Feli tauri inspiss. — P. r. rhei opt. singül, drach. unam. — F. pill. pond. gr. duor. — Consp. Lycop. S. Háromszor napjában 15 szemet. 9.) Egy. jobb kar — és bal láb szél hűd és ben szenvedő, és csaknem érthetetlen beszédű 40 éves asz­szonynál , kinél esztendő olta belső és külső gyógyszerek nevezetesen fürdők is siker nélkül használtattak , Dr. Schweizer eleinte csak V 1 6, de lassanként '| 4 sze­mernyi mennyiségben használt szorítték ( s t r y c li­tt ina) által, lassanként helyrehozta a' beszédet, mire a'

Next

/
Thumbnails
Contents