Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 1. félév, 1-25. sz. (1838)
6. szám
C 94 •) melly illyenkor rendesen kelemellen íze, és szaga által elárulja magát. Idősebbeknél olly körülmények között eszközlött gyógyulást a' kirekesztőleg foganatba vett tej — és savó általi gyógymód, hol hónapokig, de talán évekig tartott, betegségeknél, az elsoványodásnak gátot kelle ejteni, és a' nyavalya' okát kitapogatni lehetetlen volt. Legtöbbeknél a' sorvadást láz , de valami életrnűbeli genyedés csak kivételkép kisérte. Egyetlen egy beteget kivévén, ki világos lépbajban, és gyanús tiidőbeli elválasztásban szenvedett , a" többiek szabadok voltak minyájau a' valódi aszkőrnak minden nyomától, ellenben lelkikép leveretve, felette ingerlett állapotban.szenvedtek, álomtalanságtól, és ételundorodástúl kínoztattak, de nem is tűrték az étkeket, mert étel után a' gyomorban erőszakos nyomást érzettek, annyira, hogy azt hányás által ismét kiadni kénteleníttettek, e' mellett a' székletétel is megrekedt, a' hószám pedig több hónap olta fenakadt. Csak néhánynál lehete estve felé száraz köhécselést észrevenni. Közelebb vizsgálat után kitűnt, hogy közönségesen, gyermekágyak , méhvérfolyások, váltó lázak, rászt —- és méhkór, 's tb. nyújtottak mostani kóros állapotjokra alkalmat. Némellyek ezen betegek közül még semmit sem használtak, mások ellenben mindenféle gyógymódokon keresztül mentek, de természetesen siker nélkül. Ezen betegek valamennyin , kizárólag használt tej orvoslós által nyerték-viszsza egészségüket , és csupán a' felebb említett lép bajban szenvedő személynek engedtetett-meg, hogy szerfeletti éhsége' csillapítására reggel és délbe kevés kenyeret vehessen magához ; minek a' többieknél , csak ezen gyógymód' lefolyta közben volt szabad történni. Anyarozs (secale cornutum) szélliiidéses Iiugyrefeedesbeii. Egy 72 éves lelkész, ki ágyékfajdalmát, és változó lábköszvényét kivévén, egészséges volt, és rendes életmó-