Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 12. kötet, 10-12. sz. (1833)
1833. Tizenkettődik füzet
5) Vegyes közlések kivonatokban. '219 azonnal álomba sülyed ágy, bogy elfelejti, hogy a' tányér ágyában van. — Jó tudni azt is , hogy minden tűz nélkül lehet kéngőzfürdőt eszközölni csupán csak a' mésznek kénnel vegyítése által. Hogy pedig a' mész kífejtődés 1 állapotjába hozassék , vizből súlyának harmadrésze kívántatik, 's az így kifejlett, hévtárgy elégséges a' kénnek olvasztására 's így gőzbe feloszlatására. JSzintígy lehet nem egészen kiszárított füvek' fűszeres páráit előhozni. 1 Gl) Le mo It' villanyos dörgülései. Az emberi test egy neki saját villanyt foglal magában ; azonban történhetik, hogy attól valamelly ck által, melly egészségi állapotjától vagy a' légköri levegőtől függ, megfosztatik. Mind két esetben szükségesnek látszik neki a' hibázó villanyt ismét megadni, az álíal, hogy a' villanykészület' hatásainak tesszük ki. De sokszor illy készület' hiánya az orvosnak minden iparkodását semmivé tette. Sokszor a' villanyszikrák által eszközlött megrázkódtatás Összehúzó és szúró fájdalmakat gerjeszt, mellyeket nem minden beteg tűr. így igen sokszor és kénytelenségből fel kellett hagyni olly szerrel , mellytől a' legsikeresb hatásokat reményiettük ; 's innen az a' ritka használása e' hős orvosszernek. — Ellenben Lemolt ür villanykeféje mind ezen nehezségeket elhárítja. T. i. annak gyantás és érczes felületén foglaltatik a' villanyos folyam, melly csak fris és kellemetes szellő' formájában érezteti magát; 's a' szenvedő résszel egyforma, folytonos, félbeszakadatlan módszerint 's minden rázkódás, minden szikra és fájás nélkül közöltetik. Ekkép pedig kettős ösztön eszközöltetik; t. i. mint minden egyéb dörgölés, a' külső bőrre hat jótékonyan ; másodszor be és áthatja