Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 11. kötet, 7-9. sz. (1833)
1833. Hetedik füzet
24 I. É rtekezés ek, apróbb közlések, kivonatok. ' gödörbe, vagy a' mellcsontra mind addig (a' mi két bárom óra alatt megesik) míg hólyagok támadnak. A' hólyagok nem nyittatnak-föl, a' mi ha történetből megesett, a' sebes helyre ólomír (Bleicerat) tétetik. Ezen szer hathatósságának első jele az öregbedett hágykiürítés; és aztán a' lehelési nehezség künnyebbedik-meg. Ezen kenőcs a' kórjeles vízkórban is használ, de természetesen csak egy időre. (Caspers Wochenschrift fiir die gesammte Heilkunde , Nr. 3. 1833.). 128) Sir u pus r ham ni cathartici, s i ve sirup us de spina cervina Dr. Brücktől Osnabrückben , Casper toldalékával. Brück igazságtalannak mondja, hogy ezen szer sok gyógyszertárokból kitolatott, azonban némelly újakban okosan véteték ismét föl. Egy kávés kanálnyi illy szörp 1—2 esztendős gyermeknél, a' nélkül hogy hasrágást okozna, egynehány óra alatt egy két vizes széket okoz. A' meglettek egy fél vagy egész evő kalánnal vesznek ugyanezen foganat sikerítésére. Ezen szörp a' hashajtó vegyitékekhöz mint javító szer, a* fölolvasztó és szinte hashajtó labdacsokhoz pedig mint alakító (constituens) orvosság adathatik. A'szerolcsosága által is ajánlkozik. Nem volna-e jó Extractum rhamni-t is készítetni, és megpróbálni ? —- Casper azt mondja hogy Sydenham használta légyen ezen szörpöt a'maga idejében (innét az ő régi neve: házi szörp és főkép a' vízkór ellen használta (tractat. de hydrope). A' betegek, a' hasokban támadt korgás morgáson szinte elcsodálkoztak. Hol tehát nem csak hashajtani , hanem szeleket is akarunk űzni, ott ezen szörp szinte, kerülhetetlen. Használatánál csak egy kellemetlenséggel küzdünk, hegy adagát meg nem ha-