Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 3. évfolyam 11. kötet, 7-9. sz. (1833)

1833. Nyolcadik füzet

124 1. Értekezések, apróbb közlése'k, kivonatok. az, hogy az érlelő ingerszerek igen kora és hatal­masan ható alkalmazatára ollykor láz buzdul, és hogy a' hűtő orvoslásból az ébresztőbe való sebes át­menet a' bőrnek munkásságát már magában is bete­gesen elváltoztatja, és ekként maga a' támadó fél­beni genyedés is fölakad , sőt más utóbajok is szár­mozhatnak. Mind ezen rosszak elhárítathatnak, ha az ízzuzódásokra támadó genyedés beköszöntésekor a' lobüző> gyógybánás nem épen olly sebesen hagyatik el, hanem inkább olly szerek alkalmaztatnak, mel­lyek érlelő tulajdonokon kívül még oszlatókkal is birnak , mellyek annál nagyobb figyelmet érdemle­nek, mivel tapasztalásból tudjuk, hogy olly lobda­ganatok is eloszlódtak már , hol a' genyedés beáll­tát vélni lehetett. Bűzakorpából készült kásaboroga­tások tehát, ha hogy az első javaslatnak lobüző gyógymód által elég tétetett, minden sete fogások ellen védenek, és a' mellett a' nedves meleg egye­diilös csillapító hatása miatt azon nagy hasznot esz­közlik , hogy a' minden esetre a' mélységben szun­nyadható gyuladás kifelé csalathatik, és ott genye­déssel oltathatik el. Zúzódás után az ízülésen tá­madott tályog (abscess) azon nevezetes megkülönböz­tetést kívánja, váljon a' genydaganat csak fölületes­e, avagy a' pusztító genyedés a' foglalvány mélyé­be hatott inár ? Ennél a' testalkotmányra kell figye­lemmel lennünk, valamint a' talán jelen nedvesipős­ségre , melly az orvoslást igen elnehezíti, mivel az­tán a' támadó sípolyos fekélyek aszlázba vezetnek , mellyről eleintén nem is álinodánk. Vannak egyeb­ként az íziiléseknek olly zuzódásai, mellyek csak­nem mindenkor, még az egésséges, ifi", nedvteli egy­miknél is genyedésbe mennek által, ágy p. o. a'

Next

/
Thumbnails
Contents