Bugát Pál - Schedel Ferenc: Orvosi Tár, 3. évfolyam 9. kötet, 1-3. sz., Orvosi szókönyv (1833)

1833. Első füzet

1) Sz. Rókus kórházi tapasztalások. <> szabadulását; ki is miután huzamos esztendők le­folyta alatt arczának ideges bajával azon fokban küz­dött volna már, hogy szinte magán kiviil léte miatt ügyeit is alig folytathatná tovább, és baja minden Bécsből és a' világnak más részeiből küldött gyógy­szereket mind egyig kijátszott volna; a' betegség tüneményei pedig egykor legmagasabb kifejlődheté­süket elérnék, a' kétségbeeséshöz közel egy a' tört csontok ügyes öszveegyengetéséről és öszvegyógyí­tásáról elhirhedt.javosparasztot hivatott magához, ki is minden további tudakoládások nélkül a' beteg körülményei iránt, ennek az egésséget megígérte , 's szava be is tellyesedelt. A' javos (medicaster) melly úton indult és ment légyen , és rejtélkedésének (mysticismus) melly fo­ganata lett légyen, azt a' fölebb említett, most már egészen ép és egésséges gyárigazgatónak nem ré­giben hozzám küldött hosszas leveléből tudhattam meg közelebbről, mellynek \égét érdekessége és ritkasága miatt ezennel közöljük, mert az a' javos­nak minden babonás motozását és bánását elő adja. „Szenvedéseimnek legnagyobb kifejlődésükkor, akkor , midőn arczfájdalinaim miatt szinte magamon kívül volnék, egy régi jó ösmerősöm látogatott meg, ki körüllévőimnek a' többi közt azt beszélte , hogy íSastyintul egy órányira Reer nevezetű helységben valami Mrazs nevezetű paraszt lakik , ki az illy ba­jokat csupa sympathia által tökéletesen meggyógyí­tani tudja , a' nélkül, hogy a' betegnek venni legki­sebbet is engedne ; nekem előhozódtak az ember fe­lől, és én, mivel már szinte oda valék, minden to­vábbi meghányás nélkül reá állék a 5 paraszt által eszközlendő rokonszenves orvoslásra. A' parasztot

Next

/
Thumbnails
Contents