Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 8. kötet, 10-12. sz. (1832)

1832. Tizedik füzet

10 I. Értekezések, apróbb közlések , kivonatok. 17-dikén is, midőn az operait másodszor elbocsáttat­nék klinikumunkból, a' hályog' maradványai egé­szen még el nem tűntek. A' beteg mind két szemén jól látott 's nem máskép mint egyéb hályogosak szok­tak a' szerencsésen elsült műtétei után. — Szorgo­san vizsgálván a' szemet a' homályosodás' elmellőzte után, a' szemek' mélyében, sötétlő, vereses-barna csillám látszott. *) Szinte egy időben , a' leirt esettel , láttam a* szivárványhiánynak egy más példányát is. A' szóban forgott Kraszlcenecz József' akkor 16 évii fia ugyan atyja' bajában szenvedett. Ot gyermek közül ez az egy fiu vette - által atyjától e' szomorú örökséget. Szemfénynek, szivárványhártyának nyoma sem látszott két szemében ; még a' fen leirt keskeny csikók som ta­láltattak nála, mellyek atyjánál a' szivárvány és su­gárszálag' összekötietésök' szokott helyén látszott a' belső szemszegletben. Egyébiránt látása jó volt, csak hogy a' távolba nem, 's a' világosság egy kissé bán­totta. Nála is észrevétetett azon barnavereses fény, mellyet szeme' mélye vetett viszsza, 's melly akkor volt nagyon feltűnő, mikor szemeit egy pár lépésnyi távolságról néztük. Az előlső lencsetok nein volt e­gészen tiszta, hanem mind a' két szemen több fény­lő fehér pontot hagya látni. De ezen tökéletlenül kiképződött tokhályog, mint már mondatott, a' látást nem gátlotta. *) Akkori tanítványaim bizonyosan emlékeznek még ezen be­tegre , de különösen Rovenszky és Topperczer Dr. urak , kik­re ö kétszeri kórházban létele 1 alkalmával , különösen vala bízva szemmel íartás végett. Dr. Magda rír ezen esetet le is rajzolta , melly kép a 1 szeme'szi intézetben láthatd 's hűraása a 1 hibás szemeknek a' műtétei előtt-

Next

/
Thumbnails
Contents