Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)
1832. Hetedik füzet
.30 I. Értekezések apróbb, közlések, kivonatok. feszülés is enged mór, 's ekkor aztán azon bang is a' helyeit hogy száraz volna, 1 nedvessé és hangzatossá leszen. Ollykor a' lehelésnek hanga két általunk tova fülhozandó hangegyvelegnek látszik lenni , és részint az orr dugulásából, részint a' légcsővek akadályából ered. A' hang az egyes esetek nagyobb részében kivehetőleg süvítő, és az egyes recsegő hangtól kezdve egész a' hangos 's taknyos hörgés ig különböző erejű. Azon hang, inellyet itten leírtam, többnyire szabad füllel is kivehető, mellyet hangtömesz (stethoscoj)) által sokkal nyilvábban ki lehet venni. Ezen műszernek segedenievel leginkább akkor akartuk kórhatárzatunkat bizonyossá tenni, midőn a' gyuladás egyedül a* takonyhártyára korlátoltatik ; mert midőn a' tüdőnek állománya is szenved már , azt a' lehelési zógásnak távolléte által könnyen kiösmerhetni, melly az életműnek nyavalyalepte részében nem hallik többé. Ha a* kórjeleknek fejtegetésében, mellycket ezen betegség sajátainak valiandok, a' hangtömeszről emlekezetct nem teszek, az nem ezen eszköz által erősítendő javallatbani bizodalmatlanságból származik, mellynek érdemeit becsülni bizonnyal tudom, haneip egyedül, hogy eddig használatában a' praecisionak azon fokát magamnak meg nem szereztem , melly a' kórhatárzati pontosságra szükséges. A' k ö h ö g é s. A' köhögés , melly általában a' legtöbb esetekben a'betegség kezdetekor rövid és száraz , azon arányban veszti bélegeit , a' hogy a' betegség halad, mellynek végével egészen elmúlik. A' köhögésnek \ isszaterése, midőn már az egy darab üdéig kimaradt , mindenkor kedvező tünemény.