Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)

1832. Hetedik füzet

1) Ifi abb éveimben szedett kóresetek. 21 saikból elvont tanitmányaikra támaszkodván , minden nagyobb fejtörés és hajszálhasogatás nélkül magok­ban az erőtűlságos betegségekben (morbi hypersthe­nici) is, például a' tüdőlobokban az előbocsátott vér­ürítések és gyöngítő szerek után hánytatókat adok, ha tudni illik a' testben mélyen rejtező rosz epének tüneményei mutatkoznak , mellyekből annak jelen­létére többnyire rá akadhatunk, csak szemünket nyis­suk föl jól. Mivel az epe mind az egésséges, mind pedig még inkább a' beteges testben különböző változataira néz­ve , olly nevezetes szerepet (Rolle) játszik, a' be­tegségek szöveményeiben, lefolyásokban , és gonosz­féliiségekben olly nagy részt veszen , és mivel vég­hetetlen sok függ onnét, hogy tudhassuk mikor lé­gyen a' kétes 's veszedelmes esetekben az adott hány­tató az életnek még egyetlen egy mentő szere ? és mivel még mostani fölvilágodott időkorunkban is sok mindenféle íratik a' hánytatókrűl, sőt a' százados tapasztalásoknak ellenére is sok orvosok azoknak használatát általában megvetik, azért is Iloffner Pro­fessor lír magas érdemet szerze magának magyar kö­zönségünknél , hogy Hullélandnak, mint mind ész­képi mind üzönczi tekintetben jelen sőt jövendő idők legnagyobb orvossának a' hánytatókról az emberi nem nagy javára írt meghaladhatatlan munkáját honni nyelvünkön is híven" tisztán és csinosan közlötte , re­ménylőleg azon okból, hogy orvosi közönségünk min­dent, a' mi csak a' hánytatókat illeti, a' nagy férj­fiutól tudományos rendbe szedve, együtt találhasson. 6-dik K ó r ese t. Egy uradalmi tisztnek leánya, egy egésséges, pozsgás eleven IS esztendős hajadon néhány napokig

Next

/
Thumbnails
Contents