Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 7. kötet, 7-9. sz. (1832)

1832. Kilencedik füzet

•2) A

5 magyarországi váltóláz. 199 leül való , gyakorta keserűs ízlést, a' gyomorból pedig bizonyos csorvás —

gastrisch — dohot fölemelegni, lehetett tapasztalni: a' szomj többnyire olthatatlan volt. Bélegzőnek — characteristiseh — tetszék nekem az, hogy a' mohón lenyelt víz nem hogy tetszett volna az ínynek, hanem még ímelygést is okozott, holott más csorvás és ideges lázakban a' víz a'szomjat csak pillanatra oltja, ugyan, de ezen pillanatban a' beteget gyakorta csudálólag föleleveníti. A' gyomor tájon fájdalmak mindenkor tapasztaltattak, még pedig majd nyomó majd égető félék, mellyek külső nyomásra őreghedtek. Undor, íinelygés — Brecherlichkeit — hányás gyakor tünemények voltak. A' hányás a' lázroham beköszöntésével állott elő, melly által savós-taknyos nedv ürítetett ki, ollykor pedig csak hasztalan ökröndözés epesztette a' beteget: a' hányadok epével vagy vérrel ritkán volt vegyülve. A' hányás ref. l szerint nagy hágyadságnák, heves melegségnek, vagy más ideges tüneményeknek engedett helyet. A' betegek mindenik hányás után igen megkönnyebűlve érzék magokat , melly látszatos jobbulás csak rövid ideig tartott. Ollykor az ökröndözéssel csak légneműek böfögtek föl, avagy gyomorégés — Sodebrennen — knpesolkodott vele, melly közben nem ritkán erős görcsös csuklós vette elő a' beteget. A' belekben szelek nagy mennyiségben fejlődvén ki, a' haskorgás es szelek elmente nem ritka tünemény volt. Egy asszonynál a' szelek nyakában olly igen öszvetolakodtalc , hogy golyvásnak látszatnék. máj és lépdugulású egyjniknél az ezen életműveknek másként csak tompa fájdalma hevessé, forróvá, gyakorta szúró - metszővé változott, a' fáj-