Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 5. kötet, 1-3. sz. (1832)

1832. Harmadik füzet

280 III. Vegyes tudósítások. fiibás datum' megigazításáért Cs. úrnak köszönete­met szívesen teszem. Hanem , minthogy a' most em­lített dolog' velem közlőjéhez nekem szintannyi bi­zodalmam van, mint Cs. úr' szavához : meg fogja en­gedni , aunál inkább, mivel October' végével még egésségi utazó levelet láttam a' nevezett vidékről, hogy a' további értesítést felfüggesszem. Különben ezen tárgynak tudományos fontossága , a' mint a' n. levél' 278d. lapja' kikezdéséből (a capite) nyilvá­nyos, csak subordinált; pedig ebből Cs. ür iszonyú fontosságot akar csinálni, minthogy periódusának első felét, a' mit tudós szerénységgel, kevés szókkal, a' hibát igazítólag kijelelhetett volna, annyira ki nem nyújtotta volna, 's akkor annak második felére, mellyben a' „mellékes" sei nem tudom mit akar tu­datni ? nem lett volna szüksége. Cs. ilr vastag ragályt említ ezek után, holott én csak a' simplex 's általam korlátozott ragállyal baj­lódom. Cs. lír talán nem ért reá meggondolni, hogy ezen „vastag ragály" alatt éretlen rágalma­zás rejtezik ? A' mire ez iitán Cs. ür tanítani akar, azt már talán tudtam, megvan annyi, a' mennyit Cs ür mond, a' legsilányabb pathologiában is; és hogy megsúgjam, egy ízben igen nagy szerepet ját­szott a' nevezett tudományban, míg a' józanabb idő illő köréhe nem mutatott neki helyet. A' n. levél 279d. lapja ha nyilván nem szólna is, mit nem lá­tott-raeg Cs. ür, vagy milly obiter figyelmezett, más orvos már csak a' genius epidemicus szót is (276 1.) tudta volna méltatni. Ha végre Cs. ür a' természet' vizsgálása' könnyebb végének nem fogásá­ra nógat, én intem, hogy előbb magának szerez-

Next

/
Thumbnails
Contents