Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 5. kötet, 1-3. sz. (1832)
1832. Első füzet
8 I. Értekezesek, apróbb közle'sek, kivonatok. ségek közt. Mind eze'rt, mind pedig annak okáért, hogy ezen olly fontos organicus baj csak igen s gyakran elmulasztás vagy az azt okozó betegségek', vagy végre önmagának czéliránytalan orvosolgatása' következeseben fejlik-ki az egészség' nagy kárával, sót nem ritkán halállal is végződik: azt választottam ezen közönséges ajánlást érdemlő orvosi es seborvosi folyóirásnak szánt közléseim' első tárgyává, mellynek ugyan is sok e'vű tapasztalásom szerinti előadásával a' lehetse'gig hasznos kívánok lenni. Van pedig, általjában ve've, ke't neme a'rejtett fekélyeknek, de mellyek, formájok' hasonlósága miatt , igen gyakran vegyest, hol ürös fekelynek (Hohlgeschwür), hol sípfekéíynek (Fistelgeschwür) neveztetnek: véleményem szerint ugyan hibásan. Tudnillik, akár formáját tekintjük e' két rendbeli feke'lyeknek, akár eredetük' módját, széköket vagy a' belőlük kiszivárgó nedvet vesszük tekintetbe: létalapos különbségük olly világos és elválasztott, hogy határozottsággal vagy feltételesen azoknak egyikét egyedül csak ürös fekélynek, másikát csak sipfekélynek nevezhetni. Azért is, hogy a' kettőnek külön sajátságai annál jobban kitűnjenek, czélirányosnak itéleni azokat egyenként előadni , 's mindegyiknél néhány practicus esetet, mint mindannyi bizonyító lettdolgokat, közölni. E' szerint következik itt az Első értekezés, az ürös fekelyekről. Ezen fekélyek' sajátsága egy rend-ellenes, folyvást nagyobbodó 's kiterjedő üres helynek jelenlétében áll, inellyben szünet nélkül geny vagy ev készíttetik; ez öszvegyül benne , 's egy vagy