Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 2. évfolyam 5. kötet, 1-3. sz. (1832)
1832. Első füzet
42 I. Értekezesek, apróbb közle'sek, kivonatok. voltunk, es egyedül a' jelen keskeny fekélyek tisztántartásával, kötözgetésével bajlódtunk. A' betegség környiihnényeinek ezen színénél az említett korháznak jeles igazgatója T. Windisch Dr. úr, sok ideigleni távollétem utan haza térvén, augustusi vásárkor a' beteg fölött tanácskozni meghíván; én az alkart és kezet vizenyősen dagadtnak, az imént hosszában készített sehet már behegedtnek , hanem a' föiebb előhozott genyedő nyílásokat még tárva találtam, mellyeknek elsőbbikét kémvesszővel fölfelé két hüveíyknyire, a' két hátul sókat pedig egész a' hónaljig tapasztaltam hatni, 's egyszers'mind a* kiszivárgó nedvet evesedni vettem észre ; egyébként a'-beteg vállfáján fájdalomrúl panaszkodék , karját egyedül egyenes szegbe szegülve és segítséggel bírta emelni, estvénként lázakodott, és testében nagyon kiaszott ugyan, de annyi ereje mégis volt, hogy a' napnak nagyobb részét ágyon kívül tölthetné. Mind ezeket jól gondolóra vévén, többé nem kételkedbotéin , hogy a' vállízülés körül többszerú ürös fekélyek terjedvén szét, ezek hihetőleg már az ízcsontokat (Gelenkknochen) is megtámadták, következőleg részint hogy az eves nedvnek szabad út készítessék, részint hogy a' gyanús csontszuhoz közelebb juthassak, a' fölebb említett hatni lévő xirös fekélyeket egész a' hónaljig haladék nélkül fölhasítani szükségesnek gondoltam, mit is a"' már többször említett mód szerint a' hegyes sarlóforma kusztorával (bistouri) két ízben szerencsésen véghez is vittem; a' fölkar hátsó falán találtató öböl (sinus) t. i. hosszasága miatt azonnal két — és a' lapcsont külső 's fölső szeglete alatt lévő, harmad napra, a' már fölnyitott hónaljüregtől kezdvén egy vágással egészen fölhasítaték ;