Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 4. kötet, 10-12. sz. (1831)

1831. Tizenkettedik füzet

176 I. Értekezések, api óbb közlések, kivontatok. szerencsésebb épségükről dicsekedének, holott én veszedelemnél egyebet nem gyanithattam. Az ezen betegségben igen nevezetes és tanúságos orgánum a' nyelv, mindig vörös maradt, de e' mellett száraz, öszvezsugorodott és reszkető volt; azért is annak kiöltésekori nyugodalma éá nedvessége nekem mindig a' legbizonyosabb jele vala a' kiállóit veszedelemnek, és a' beközelgő üdülésnek. Nem kevesbbé érdemiette meg figyelmemet a' fogaknak szárazsága, nielly ollykor már a' .betegség kiütése előtt is tapasztaltaték: és inelly annak egész lefolyta alatt változhatatlanul hú kőrjel ma. rada ; honnét is nekem mind a' kórösmeretre mind az előmondás vés javallásra nézve mindenkor nagy jelentetú volt. Ha a' javulás már annyira haladt is, hogy a' beteg legjobb étvágya mellett a' szabadon járkálhatna, őtet azért még sem bocsátám el mind addig, míg fogzománczának ezen szárazsága egészen el nem oszlott, inert ennek ellenére ollykor véletlenül állott be a' halálos visszaesés. A' szemek tekintete hasonlőlag sokat bélyegzett és soha sem csalt, mellyek ugyan fénylettenek , hanem ezen csak ezen betegségnek tulajdon fenyőkben mindig veszedelem lappangott. Másoknál hol ezen ecsettel lefesthetetlen fény hibázott, a' tülkhártya (sclerotica) veres erecskékkel volt at meg átszőve, és az áttetsző" szarvhártya úgy latszék, mintha a' legfinomabb langporral lenne behintve. A' betegségnek legterhesebb kísérői közül volt a' fülek különös zúgása, jnellyről a' betegek még a' meghaladott nyavalya után is sok ideig panaszkodtak, és melly némellyeknél valóságos si-