Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 4. kötet, 10-12. sz. (1831)

1831. Tizenkettedik füzet

174 I. Értekezések, api óbb közlések, kivontatok. darab faként feküvének , magokban nem annyira félre beszélvén, mint inkább morogván. A' nem magok labokon jött hanem szállított betegek alteste dobként föl volt puffadva, feszülve, érintésre többé kevesbbé fájdalmas, fölfuvott (tympanitisch). A' vizellet mindig változott, majd komorvörös, majd halovány, majd zavaros , majd tiszta, ollykor salakos, máskor nem az. Egynéhánynál a' betegség 9-dik napon vált el, a' legtöbbeknél csak néhány hét múlva, rendszerint mindenféle gonosz utóbajok maradván hátra. A' magasabb fokig kifejlődött rothasztó hagymáznak ábrázatját tehát én körülbelül illyennek találtam. Ha az ezen fokig kifejlődött betegségnek főbélyege a' nedveknek a' föloszlásra előhaladó hajlandóságában , a' szívnek és véredényeknek heves mozgásában, a' minden föltett hólyaghúzó tapasz és mustárkovász után olly könnyen beálló, rothadásba való sebes átmeneteiben állott: úgy hiszem, hogy a' tiszta egyszerű ideglázban a' vér sete vegyítésének (Entmischung) semnii nyomát nein tapasztalhatni. Az idegrendszernek mind érző mind mozgó orgánumaiban izgásai kitündöklők voltak; de a' szív és véredények kevesebbet szenvedtek. így, veszélyteli pillanatokat tapasztalék, midőn az érverés egy perczben 40-re hanyatlott alá, mire orvosaimat figyelmessé tenni soha sem mulasztottam el; ezen restségben az idegrendszer beteg voltának legbizonyosabb tanúságát és egyszersmind annak okát láttam, miért és mi által nem történhetett a' vér és más nedvek vegyítésének megromlása? A' többi közt egy beteg volt kezem