Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 4. kötet, 10-12. sz. (1831)
1831. Tíz- és tizenegyedik füzet
3) A' mehádiai fürdőkről. 12 3 dőből a' katonai tractuson keresztül kivezet az út a' fürdőhely piaczára, mellynek altal elleni részin a' fürdőt használó közkatonáknak számára épített ház látszik, ebben 7 köz szoba, és két konyha találtatik, ezen kaszárnyának tő szomszédjában a' kávé, és vendéglő ház vagyon, melly egy emeletes szép épület, nagy ebédlővel, tánczszáiával 's egyéb alkalmatosságokkal. Ehhez legközelebb van a' kamarai számtartói épület, mellyben alól a' patika , felül pedig az orvosnak, és számtartónak lakásai vannak; ezen épületnek szomszédjában az. őrház és még egy földszinti épület találtatnak, mellyek megett a' domb oldalában egy harang áll. Ezzel szoktak bizonyos időben harangozni. Ezek tehát öszvesen azon épületek mellyek a' tulajdon fürdőhelyet formálják. A' Cserna folyó partján Tel felé menvén, legelső a' Károly fürdeje (az előtt lábfür.) ; ez két deszka házikókból all, mellyekben ülő padok vannak, közepén pedig a' meleg inni való forrás fakad. Regenten ezen helyen a' pórnép egy lyukat ásott a' földbe , s lábát bele tévén az oda szivárgó vizben áztatta, melly használtatás módjától előbb említett neve származott. 1818. először, 182 3. pedig másodszor állíttatott elő ezen fürdő. Innen valami 100 lépesnyíre egy római vízvezér (Wasserleitung) maradvány falain látszik' a' Herkules' fürdeje (szorosabb értelemben) melly egy hozzá közel fekvő barlang végett, haramiák' főidejének is neveztetett, ez a/, lítólsó a' fürdők felső részében. A' közös fürdőnek hátulsó falában még most is látszik egy a' rómaiaktól maradott, kőben kivésett ábrázolatja Herkulesnek , melly mindazonáltal nem sok idő múlva el fog enyészleni, mivel az ide való oláh nép, még a' babonák sötétségében vakoskodván, azt hiszi.