Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 2. kötet, 4-6. sz. (1831)
1831. Negyedik füzet
32 I. Értekezések , apróbb közlések , kivonatok. Hogy pedig ezen gyógymód' sikeréről őszinte és vallásos hitelt tehessünk, azt egészen, mint leírtuk, a' szerzőnek tekintetei szerint, minden másféle gyógyszereket félre(évén, alkalmaztuk; és azt tapasztalok , hogy ne'melly betegeknél már a' labdacsok' felének elköltése után látszatos javulás állott-be ; az egész higanymennyiségnek bevétele után pedig az orvoslásnak kiszabott idejére egészen kigyógyulva 42en eresztettek el; öten pedig, kiknél a' bujasenyv csontgöb, csontfájdalom, és bőr betegség' képe alatt igen beléjök volt rügözve, csak a' higanynak további használására] 10. 14. szabad napot mindenkor közbe vetvén, szabadulhattak-meg bajaiktól. Ezen szerencsés kimenetel által neki bátorodván , másodszori próbára ismét a' bujasenyvnek legkülönbözőbb forrnájiban szenvedő betegeket választánk, azon különbséggel, hogy mivel a' drága szárcsagyökér intézetünknek sok költségbe kerülne, helyette főzetői'majd hornoksás (radix carecis arenariae) majd bojtorjángyökeret (radix bardanae) vennénk. Továbbá észre vévén e' mellett, hogy a' i gyógyulás' dolga sokkal kevesbbé haladna, 'si'gymind a' beteg mind az intézet hátramaradást szenvedne, ismét a' szárcsagyökérhez folyamodánk, arról egészen meg lévén győződve, hogy ezen gyökérben a' bujasenyv' kiirtására nézve tulajdon gyógyerő lakik, melylyet tehát az orvoslástól el nem lehet választani. Az említett két rendbeli 205 beteg közül, kiket az érintett mód szerint egész 1826diki Oktober' végéig nagyobb részt szerencsésen gyógyítónk, 16an voltak, kiknél a' betegség' régisége, makacssága, és más betegségekkel való összeszövetkezése miatt másodfél; és 9en kiknél két; végre öten kiknél a' bujasenyv' tökélyes kiirtására épen három egész adag vala szükséges, kik is a' higanynak ezen nagyobbacska mennyiségét könnyen eltűrték; honnét azt bebizo-