Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 2. kötet, 4-6. sz. (1831)
1831. Hatodik füzet
226 I. Értekezések, apróbb közlések, kiróttátok/ kiszárad, sőt repedez, az erők enyésznek , a* szemek ismét megmerevednek, jobban fölnyílnak , és a' beteg , kinek bőrén nyirkos veríték iit-ki, lehelése is csaknem mint az ideges epeláznál elnehezedik , vonaglóvá 's egyenetlenné lesz , lelkét kiadja. A' fölhozott kórjeleket ezen számmal és ezen rendben tapasztalam a' legtöbb betegeknél, azonban néhány esetet hányás nélkül is vevék észre , de íllyenkor az álomkór annál nagyobb volt; néhány betegnél a' hányást a' széknél hamarább látára származni, másoknál a' görcsök csak a' hányás után jelentek-meg, máskor pedig azok már a' hányás és szék előtt is jelen voltak. A' közönséges görcsöket gyertya' világtól öt esetben láttam öregbedni, midőn t. i. éjjel kezemben világot tartván, az ágyhoz közelítenék , a s beteg igen fölnyitott, vad, reám vetett szemekkel egy kévéssé kiöltött karokkal, látszatos állcsukűlással (trismus), fogcsikorgással, felig tátott száj' szegleteinél folyó fehéres tajtékkal, kifeszített lábakkal felém emelkedni látszék , de azon pillantatban erejiből egészen kifogyva öszverogyott, és ugyanakkor őtet a' háti dermenet (opisthotonus) támadta-meg; ezen egész látomány pedig 2. 3. minutumig tartott, és mind annyiszor visszatért valahányszor ja' gyertyayilággal a' beteghez közeledtem, de el is múlt midőn a' világot eltávoztattam. Az efféle egyébként is gubanczos betegek tekintete főkép éjjel olly ijesztő, olly szörnyű volt, hogy sok szokatlanul érzékeny ember könnyen valamelly betegségbe eshetett volna. Hat esetben azt vevém észre, hogy a' jelen betegség előtt már meglevő betegség p. o. köhögés, most egészen megszűnt, és csak lábadás közben tért ismét vissza.