Bugát Pál - Schedel Ferencz: Orvosi Tár, 1. évfolyam 2. kötet, 4-6. sz. (1831)
1831. Hatodik füzet
3) A' cholera oroszországiján. 223 órával megszűnnek , és illykor a' beteg magát igen megkönnyebbülni érzi, elcsendesül, semmi fájdalomról sem panaszkodik ; de érverése megáll, lehelése elnehezedik, és homlokán meg testének födött részén nyirkos és hideg veVíték törvén által, ereje egészen kimerülve lévén, akként múlik-ki, mint a' mécsvilág , mellynek többé semmi táplálmánya sincsen. — Halál után az azelőtt egészen jéghidegségü test ismét megmelegszik, és külsőkép 2—3 , belsőkép pedig 16 óráig is langyos marad, midőn a'külső hév K. 6—16° ollykor görcsök is szegődnek, leginkább a' lábakban , és ezeket befelé görbítik, mintegy gongalábakat (valgus) készítenek. Hogyha a' betegek ezen iszonyú pillantatot általélik, ugy a' harmadik időszak következik, melly epés vagy birálónak (crilicus) mondathatik. A' tünemények, mellyek ezen esetre már a' múlt időszakban kevesbbé erőszakosak voltak, lassanként minden tekintetben kisebbednek; a' naponként két-, háromszorra korlátolt hányás által sárgás, zöldes, epés nedv üríttetik-ki; vagy a' hányás egészen megszűnik; de gonoszabb esetekben szaporább sőt nem - epés is lesz; a' szájíz keserűre változik-el, vörösebb, meleg lesz, és nedves marad; a' székletételek hasonlóan napjában 2—6-ra szállanak, 's általok sárgás , zöld , tapadóbb epés állomány üríil-ki; az erőltetés csügged , és végre egészen megszűnik ; a' szívdebegés és érverés megjelennek, mellyek aprók , gyöngék , lágyak; az egyes üterek rendetlenek, mellyek mégis lassanként mind inkább rendbe jőn.ek, de sokáig kicsinyek, lágyak, üresek és gyöngék maradnak ; ollykor izgatva, sőt láznemü mozgásokban is találtatnak : a' hasbeli fájdalmak és gör-