Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
92 zépkorból a reneszánszba vezető út kontinuitásának messzemenő figyelembevételével igyekeznek a középkor történeti fejlődését a reneszánsz önállóságával összeegyeztetni és mint saját, az antik forrásokból merítő, 7 a középkorral összefüggő és összhangban álló, ám mint mégis önálló korszakot kutatni és tárgyalni. A reneszánsz individualizmusa viszont nem kezdődik Petrarca előtt, aki változatlanul a reneszánsz kezdetén áll. Jóllehet éppen az orvostörténelem szolgáltathatja a legtöbb nyomós érvet a középkorral való szoros összefüggés, a középkorból való igen lassú átmenet és a folytonosság mellett, és a határ ebben a diszciplinában a legkevésbé éles, a kutatást illetően mégis ahhoz az irányzathoz kell csatlakoznunk, amely mint elsősorban önálló korszakot vizsgálja a reneszánsz időszakát. Abban a tudatban tesszük ezt ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben teljesen egységes nézőpont nem alakítható ki, ahogy azt a reneszánsz problematikájáról Huizinga már 1930-ban megírta: csak ,,... einepluralistische Behandlųn¿^ 1 lehet a reneszánsz lényegének megfelelő. 8 Ebben a felfogásban lehet azt állítani, hogy a medicina számára a reneszánsz annyiban kezdődött már a 11. században, amennyiben akkor a bizánci források iránti közvetlen érdeklődés már tudatos volt, noha a szövegek még a toledói fordító-iskolán keresztül jutottak el hozzájuk. Az arab közvetítést kikerülő, a görög eredetihez közvetlenül forduló szövegfeltárás pedig, a palermói udvarban már a 13. században bizonyítható volt. 9 Az viszont nem kétséges, hogy e téren a rendszeres és folyamatos feltáró és fordító munka csak a 15. században, Bizánc összeomlása (1451) után indult meg. A természettudományok a 15. méginkább a 16. században minden ellenkező állítással 10 szemben nem stagnáltak, és ez nemcsak az asztronómia revolúciójára igaz. A medicina, noha fejlődése igen lassú és időben elhúzódó volt, szintén nem maradt változatlan. A 14—15. századi humanistáknak a természettudományokat és azok metodikáját bíráló véleménye 1 1 ellenére a humanizmus és a természettudomány sok ponton érintkezett. A kor nagy művészei pedig mindkettőből merítettek és mindkettőt befolyásolták. Miközben alkotómunkájuk teoretikus szabályain elmélkedtek 1 2 szükségét érezték, hogy ismereteiket mind a studia humanita7 Ami az antik orvostudományt illeti, a reneszánszban az valóban ,,nem újrafelfedezés, hanem újjáélesztés volt". V.ö. Magyar László A.: ,,Az antik orvostudomány újjáéledése a reneszánsz hatására" Com. Hist. Ar is Med. 109-112 (1985) p. 82 8 Aki egységes séma hálójába akarja szorítani, írja tovább, ,, werde nur sich selbst in den Maschen verstricken" v.ö. Huizinga, J.: „Das Problem der Renaissance" in: Huizinga, J. : Wege der Geschichte (München, 1930) p. 138. Ez nem jelentheti azt, hogy a további kutatások során a reneszánsz ne önálló arculatú korszakként vizsgáltassék: „ there seems no doubt about the distinctive physiognomy of the Renaissance, and the aim that the very existence of the Renaissance has to be proved by a satisfactory definition of it, must be rejected '' — írja Kristeller, P.O. , ,The Place of Classical Humanism in Renaissance Thought" in: Journal of the History of Ideas 4 (1943), p. 59 9 Keil, G.: „Medizingeschichte und Humanismusforschung", in: AHF, 1983, Humanismus und Medizin Arbeitstagung der DFG, 1982 (Ingolstadt) No. 25, p. 1. 1 0 Butterfield, H.: The Origins of Modern Science 1300—1800 (London, 1947) p. 17 1 1 Ennek a tulajdonképpen még ma is vitatott kérdésnek eredetét Id. La disputa de le arti nel Quattrocento, a cura di E. Garin (Firenze, 1947). A «disputa de le arti»-n annak idején orvosok is résztvettek. A «ųųereile des anciennes et des modernes» az orvostanban sem volt kisebb probléma, mint a litteratúra, a poétika, a természettudományok, a matematika, az asztronómia és az asztrológia területén — csak sokkal kevésbé volt látványos. A vita mindenesetre jóval később válik általánossá a medicinában, csak a 16. század második felében. V.ö. Lichtenthaeler, C.: „Grundsätzliche Schwierigkeiten in der medizinischen Humanismusforschung (Statt eines Forschungberichtes)" in: Humanismusforschung, Mitteilung II. 12 Blunt, A.: Artistic Theory in Italy 1451—1600 (Oxford, 1960)
