Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
11. Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
73 tatásban nemigen lehetett. Nem találkozunk ezekre a kéziratokra való utalással az egyetemi könyvlistákon sem. A Merovingok udvarában több „tanult" orvosról esik szó. A nyugati gótok törvénye (ebben a korban ez az egyetlen germán törvény) külön szabályozta az orvos működését, de itt iskoláról, képzésről és képzettségről nem történik említés. A helyzet nem változik egészen a rendalapításokig, amikor is a kolostorokban nem csak a másolás, de a közvetlen, bár nem nagyon magas szintű fordítási munka is megindul. A kolostorokban a medicina iránti érdeklődés azáltal, hogy Nursia¿ Benedek a rend szabályzatába iktatta a beteg rendtársak ápolását, ismét feléled (Regula 36). Ezzel egy időre meg is szabta a medicina helyét. Az orvosi ismeretek átadásának a helye is a kolostor lett. Ez azonban nem az egyetemi szintű oktatást jelentette. Sőt még azt sem, hogy a középkorban itt orvosdoktorok működtek volna. 1 2 A középkori egyetem a görög—római és arab intellektuális élet visszfénye volt. Korporativ jellege viszont már a keresztény középkor jellemzője. A szakmai képzés megnövekedett igénye, a fokozódóan urbanizálódó európai társadalmak fejlődése, nem egyenletes és nem egyforma, így a középkori egyetem terminológiája sem egyértelmű. A 12—14. században számos testület, sőt céh, városi tanács is viselte — alkalmanként — ezt a nevet. A magiszterek, másutt a diákok, illetve a magiszterek és a diákok korporációja, melyben mintegy cé lszerűen gyűltek egybe az említettek, használta a nevet, jóllehet még mindig inkább az akadémiai személyekre, mint a teljes entitásra vonatkozott az universitas elnevezés. 1 3 Egyértelműen csak a 17. század használja az universitas kifejezést a teljes „egyetem", hallgatók, tanárok és a stúdium megnevezésére, a Studium generale szervezett, újabb formájára. 1 4 Szükséges erre az ismert tényre utalni, mert a középkori orvosképzésre vonatkozó irodalomban a szóhasználat nem egységes, félreértések származhatnak belőle. Mind a hazai, mind a külföldi irodalomban olvashatunk „egyetemet járt" sebészekről, akik valójában felsőbb iskolát nem végeztek. De nem azonosak az egyetemen vizsgázott sebészekkel sem. A tévedést a szövegből kiragadott universitas szó okozza. A Studium szó is magyarázatra szorul. A stúdium egyaránt jelenti a tudományos törekvést és annak tárgyát. Mint a Studium generale szó része olyan iskolát jelent, mely szervezett formában nyújt lehetőséget a felsőbb iskolai, főiskolai tanulmányokra. A kifejezés „generale" komponense nem a tanulmányok generális, 1 2 Valószínűtlennek tartom — amit Jahrig vél, hogy a gottweigi bencés apátság számadás-könyvének ama bejegyzése, mely szerint: ,,Item isto anno [1453] non habuimus proprium médiçum" feltétlen azt jelentené, hogy a kolostoroknak általában és rendszeresen volt egyetemet végzett saját orvosuk. V.ö. Jahrig, G.: Klösterliche Rechnungsbücher als Quelle für die Rolle der Medizin in monastischen Gemeinschaften des Spätmittelalters" In: Jahrb. des Inst. f. Geschichte der Med. der Robert Bosch-Stiftung, Bd. 9 (1990) p. 83. Éppen a kolostori terminológia az, ahol a medicus, doctor, physicus, chirurgus, minutor, cyrologus sőt balneator gyakran egymás helyett áll. Orvosdoktort többnyire csak az apáthoz hívtak szükség esetén konzíliumba. Egyetemi grádusú orvosról csak akkor lehet szólni, ha név szerint is ismerjük, illetve ha végzettségéről megbízható, egyértelmű adataink vannak. Egyetemi végzettségű orvosok nem gyakran láttak el orvosi feladatot kolostorokban. Inkább kivétel Johannes von Seligenstadt, aki 1469 és 1488 között 7 ízben volt a bécsi egyetem orvosi fakultásának dékánja. Rendszeresen látta el a gottweigi kolostor betegeit. A kolostor irataiban, mint a monostor „saját orvosa" szerepel. Ld. Kühne , H.: Mittelalterliche Heilkunde (Wien—Graz, 1965). p. 78. ,, Medicus monasterii... Item Johann medico nostro", továbbá Stadtarchiv Gottweig. Ebben az esetben éppúgy mint a nagynevű humanisták, Johann Tiçĥtel vagy Johannes Cuspinianus klosterneuburgi orvos vizitjei alkalmából inkább konzíliumról, mint a kolostor betegeinek rendszeres orvosi ellátásáról lehet szó. 1 3 Miçĥaud— Quantin, P.: Universitas: expressions du mouvement conneunautaire dans moyen age latin (Paris, 1970) és u. a. „Collectivités médiévales et institutions antiques" Miscellanea Mediaevalia (Berlin, 1962) pp. 239. 1 4 Denifle, H.: Die Entstehung der Universitäten des Mittelaltes bis 1400 (Berlin, 1885) p. 54.