Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
Z^oo¡ Marco degli Oddi folytatja a kórházi gyakorlatot. 16 4 A kor számos, később híressé vált orvosa szakította meg Páduában akadémiai peregrinációját, hogy a klinikai gyakorlatokon részt vegyen. Ők voltak azok, akik Európa többi egyetemén ezt bevezették. Az itáliai egyetemekéhez hasonló rendelkezések szabályozták a legtöbb német egyetemen a gyakorlatot. 16 5 A német egyetemek scholarisa-i számára is a városi kórházak adták a klinikai képzés lehetőségét. Az egyetemi városokban a városi orvos gyakran az egyetem tanára is volt. 16 6 Ha egy városban több graduált orvos volt és a városi fizikusi állást és az egyetemi katedrát nem ugyanaz a személy töltötte be, az egyetemmel való kontaktus akkor is szoros volt. A városokban praktizáló orvos a fakultás tagja kellett legyen. A fakultásnak ugyanakkor a legtöbb helyen joga, sőt kötelessége volt a kórház ellenőrzése. 16 7 Végső soron tehát az egyetem irányította a studiosus medicinae klinikai kiképzését is. Az orvosi stúdium azzal a tapasztalattal és azokkal az ismeretekkel válik teljessé, melyekre a scholaris-ok zöme tanulmányai eredeti színhelyétől gyakran messzeeső egyetemeken, egy-egy eruditissimus medicus, egy vir perpetuae lectionis hallgatása révén tett szert. A peregrinatio academica az orvosképzés egyik lényeges eleme, amiről — ha nem is lehet a curriculum előírt része —, a legtöbb statútum említést tesz. A reneszánszban még jobban kibontakozó peregrinatio academica elősegítésére pl. még a tübingeni egyetemen a «Medizinalordnung» anyagi segítséget irányzott elő utazási segélyként, főleg itáliai egyetemek látogatása céljából. 16 8 A reformáció a peregrinációt nagymértékben növelte, túlmenően a scholaris-ok addigi egyetemjárásán. Az egyetemek befolyását 16 4 Erről az acták így írnak „... elapsa hyeme Eccellentissimo Marco de Oddis, nosocomii ad S. Franci scum medio ordinario professorique publico, sese coniunxit, semperque finita lectione nos iluc ad visendos variis morborum generi bus afflictos aegros deduxit, ac quae publice pro lectione proposuerat, qua ratione in praxi accomodanda essen , demonstratio diligenter in omnibus auditores exercendo, quae circa aegros a medico docto et solerti observari et fieri solent ac đeben . Lectionibus tandem cessantibus, ne diebus is is feriatis exertitio aliquo destitueremur, sed fructus otii istius nobis comparet, idem nosocomium singulis diebus constituta hora matutina adiit, ac alternatim cum Domino Marco de Oddis visitatione aegrorum facta, circa insigniorem aliquem casum doctissime discurrendo, nos instituit. Haec exercitia, gravissimo iudicio ad utilitatem nostram instituta, đum continuantur, medicus quidam Aemilius Campolongus iuvenis, Marci de Oddis in publico lectura concurrens, dimidium stipendii Marco de Oddis, nescio quibus artibus ita consequutus est, ut nosocomii cura et inspecti cui antehac solus Oddus praefuerat, ipsi cum Ođdo communis et divisa esset... " In: Acta Nationis Germanicae Artistarum et Medicorum, Tom. Primus. Anno 1578. cart. 106. r. et. t. Az Acta Nationis Alemannae idézett bejegyzéseire annakidején L. Münster professzor volt szíves figyelmemet felhívni. Neki köszönöm az Emilio Campolongira vonatkozó adatokat is. 16 5 Az erfurti egyetemen a szükséges licentiatusi vagy a doktori vizsga előtt , ,practicasse in medicinis per trios annos" volt kötelező v.ö. Weissenborn, J.C.H.: Acten der Erfurter Universität. Különösen 2. Tĥeil: Geschichtsquellen der Provinz Sachsen und angewendten Gebiete (Halle, 1884) Bd. 8. p. 109. Az 1587. évi würzburgi statútumok szerint , ,Quandoque etiam in consultationes medicas de infirmis admittantur auditores ..." v.ö. von KölĤker, A.: Zur Geschichte der medizinischen Fakultät an der Universität Würzburg (Würzburg, 1871) 16 6 Többnyire a professor primarius az, aki a terápia előadója is volt. A secundarius praelegálta a patĥológiát, s ha már tertiarius is volt, ő az institutiones, tehát a bevezető tananyag legeñse volt. A 18. század közepéig ez a rangsor maradt. A katedra megüresedése esetén a secundarius foglalta el a primarius helyét, a tertianius a secundariusét, és ennek megfelelően módosult előadásaik tárgya is. Meghatározott szaktárgy katedrájára való kinevezés csak a 18. század közepétől vált rendszeressé. A klinikai gyakorlat is ekkor teljesedik ki. 16 7 Baas, K.: Mittelalterliche Gesundheitspflege im heutigen Baden (Heidelberg, 1909) p. 14 16 8 Wankmüller, A.: „Die Medizin und die Pharmazie an der Universität Tübingen im 1550" in: Comm. XXI. Congresso Int. Stor. Med. Siena (1968) p. 491