Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
1. Pyhia thermái
9 ménÿt egyszerűen áthúzta, amint arról Clericus tudósít. Az elmondottak érthetővé teszik, hogy Lessing idejéig miért nem ismerték — az egy Cl. Ancantherus kivételével — az orvosok a pythiai fürdők vizének leírását. Ha philologusok és történészek nem értették, természetes, hogy az orvosok sem vettek róla tudomást. Az már azonban kevésbé érthető, hogy Lessing szövegkiadása után (bár sem latin, sem német nyelvre nem fordította le), mely a wolfenbütteli könyvtár kézirata alapján készült (Codex Graeçųs chartaceus MS in 4min. Saec. XX. a század megjelölés Lessing szerint téves, mert a kézirat 1364-ből való, miért kerülte ki az orvostörténelem figyelmét.) Tény az, hogy a számunkra hozzáférhető orvostörténelmi és balneológiai irodalomban nem találunk utalást sem a Pythia fürdőre, ill. forrásra, sem Paulus Silentiarius költeményére. Ez a körülmény indokolja, hogy a költemény tartalmával röviden foglalkozzunk. (A görög szöveg fordításáért Deveçseñ Gábornak és Szilágyi János Györgynek tartozom köszönettel, Sch. E.). A teljes, pontos görög szöveg közzététele nem lehet célunk. Az érdeklődőknek rendelkezésére áll Lessing szövegkiadása. Bevezetőben a költő felteszi a rétori kérdést: akarod-e megtanulni ember a meleg források eredetét, azok hasznát s hogy miben rejlik ingyen ajándékuk? S elkezdi a költői elbeszélést mindarról ,,... amit a bölcsek tudnak, a természet tanít és a tapasztalat ítél...". Paulus Silentiarius felhasználja az alkalmat, hogy a pythiai tĥermák kapcsán a görög és kisázsiai fürdőkről, a gyógyításra használt forrásvizekről és tavakról általában is értekezzék. Érdekes teóriát mond el a természetes melegvizek keletkezéséről: egyesek azt állítják — írja —, hogy egyes völgyekben, ha a víz meggyűlik, ,,és sok víz van együtt", akkor a víz megmelegszik. Egy másik felfogás szerint viszont,,... valami isteni érc melegíti a vizet...". Paulus Silentiarus, aki nemcsak leír, de következtet is, az első elméletet nem fogadja el. Miután a meleg víz szaga ,,rothadásos", ez világosan tanúsítja, hogy egy ,,kénszínű elemtől" származik. Hogy ez az elmélet — ti. a gyógyításban oly fontos meleg vizek kén-érc eredete, mennyire ,,bizonyos", azt még a következőkkel erősíti meg a költő: a legtöbb melegforrás (és ezt még Hippokratész és Galenus sem tudja, írja Silentiarius) olyan területen van, ahol a föld ,,... mozgással hangosan tüzet lehel..." (Silentiarius tehát felismeri a melegforrások egy részének vulkánikus eredetét!)! Ilyen eredetű melegforrások vannak Pythián kívül a medeai Titániában és ,,... túl Herakles oszlopain van a legtöbb..." E területeken azonban nemcsak gyógyító vizek vannak, hanem olyan tavak is (és ez még jobban erősíti a meleg vizek kén-érc eredetét), melyek felett borzasztó kigőzölgések veszik el az emberek tudatát. Egy másik forrás vize ,,részegséget okoz'ismét másiké ,,... olajosan csobog és ahova gördül, a beteg madaraknak orvosa ez...' E források között vannak, melyeknek hatása tisztító, míg egy másik a testet erősíti. Van, mely a csonttörést gyógyítja, s van olyan, amely ,,megszelídíti a gyulladást". Nem feledkezik meg a költő a gyógyforrások környezetének ismertetéséről sem. Leír egy ligetet, ahol sok nyárfa van, ami borostyánt izzad ...". Hogy a fürdők környezete, e források vidéke igen jelentősen befolyásolja a fürdőzők gyógyulását, azt Silentiarius is hangsúlyozza. Költeményét azzal fejezi be, hogy e ,,csodákkal" való beható foglalkozásra buzdítja olvasóit. Felmerül a kérdés, hol volt Pythia, melynek gyógyító melegforrásairól és „csodáiról" a költő énekel? A régi geografia legközismertebb s hozzátehetjük talán legalaposabb művelői Cellarius és Sebast. Münster nem ismerik. Hasonlóképpen nem említi Strabo sem. C. P iñus Sec. azonban még feljegyzi Pythia fons nevét, ha bővebben nem is ír róla.
