Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - Szemléleti fordulatok a szülészetben, az első nőgyógyászati műtétek

74 Comm. Hist. Art is Med. Supplementum 15—16 fehérje mutatható ki. Azóta tudott e betegség veseeredete. A múlt század első évtizedében vezette be a szülészeti gyakorlatba az anyarozs készítményt az amerikai John Stearns (1770—1848). Az összegyűlt tapasztalatok alapján a szer korrekt indikációit később meghatározta, ami azóta is megállja a helyét. A 18. század végén a bécsi Allgemeines Krankenhaus szülészeti osztályának élén a szakma egyik nagy egyénisége. Lukas Boer (1751—1835) állt, akinek sikerült összehangolnia az angol és a francia iskolák előnyeit. Az általa levezetett szüléseknek csupán fél százalékában szerepelt a fogó. Alkalmazta kora egyik fontos felfedezését, a galvánozást is a magzat élesztésére. Bölcs és részletes terhességi dietetikát tanított. Mértéktartó, fiziológiás gondolkodását a következő idézet jellemzi: ,,Nincs két egyforma eset, ami a szülés feltételeit illeti az anya és a magzat szempontjából. De a természetnek hatalmában áll a szülés folyamatát oly módon lebonyolítani, amint az adott esetben lehetséges és szükséges. Ez a roppant, mindent kiegyenlítő erő a szülés során nem tévesztendő szem elől. Csupán egyes aránytalanságok és eltérések, amelyek számunkra ismeretlenek, s részben sohasem lesznek előre tudhatók (miután azok a szülési folyamat lehetőségeiben rejlenek), jelenthetnek kivételt. Amennyiben ilyen kivétel valóban jelen van és közvetlenül vagy következményeiből felismert, úgy ez indikálja, hogy a szülést külső segítséggel, mindenkor a legszelídebben és a legmegfelelőbb módon serkentsük. Minden, ami e megjelölt szükségességen túl, beavatkozásként történik, hiú kontárkodás, ami az anya és a gyermek megkínzását és tönkretételét eredményezi. Egyebek között Boer kitűnő kórházstatisztikai eredményeit vette alapul Semmelweis, amikor a iatrogén fertőzések riasztó morbiditási és mortalitási adataival szembekerült. Semmelweis Ignác (1818—1865) a bécsi közkórház I. szülészeti osztályán a szülő nők 9—10%-os halálozásával találkozott, amíg ez a szám a század elején csak 1% volt. De a medikusoktatással foglalkozó I. szülészeten háromszor annyian haltak meg, mint a bábaképzést folytató II. klinikán. Semmelweist kezdettől fogva nyugtalanította ez az akkor még érthetetlen helyzet. A rá jellemző buzgalommal vetette bele magát eseteinek boncolásába, hogy minél többet megtudjon a pusztító gyermekágyi láz természetéről. Azt a tényt, hogy a gyermekágyi láz szeptikus kórkép, amit legtöbbször éppen a rendszeresen boncoló orvosok és medikusok terjesztenek a kezükhöz tapadt váladékkal, Semmelweis 1847 tavaszán ismerte fel. Ekkor halt meg kollégája, Jakob Kolletschka (1803—1847) egy boncolási sérülés következtében. Semmelweis elolvasva az esetről készült jegyzőkönyvet rádöbbent az összefüggésekre. A fertőzést közvetítő anyagot Semmelweis az akkori kórtani szemléletnek megfelelően vegyi bomlásterméknek képzelte el. Ez a feltevés ugyan téves volt, de alkalmas a célravezető megelőző rendszabály indokolására. Elrendelte, hogy osztályán csak klórvízzel történő előzetes kézmosás után nyúlhatnak a szülő nőkhöz. Az eredmény nem maradt el. Néhány hónap alatt a gyermekágyi láz halálozása több mint egytizedére csökkent. A felismerés örömét azonban tragikusan beárnyékolta a tudat, hogy az előző időszak roppant magas anyai halálozásáért elsősorban ő és a szorgalmasan boncoló orvostanhallgatók a felelősek. 1850-ben elhagyta Bécset. Pesten folytatta gyakorlóorvosi és tudományos tevékenységét, előbb a Rókus-kórház szülész főorvosaként, 1855-tól pedig mint a pesti egyetem tanára. A gyermekágyi láz okáról, fogalmáról és megelőzéséről szóló tanait az 1860-ban megjelent ,,Die Aetiologie der Begriffųñđ die Prophylaxis des Kindbettfiebers" című munkájában fejtette ki a legrészletesebben. Utolsó éveiben különösen heves, sértő hangvételű levelekben próbálta Európa több vezető szülészét meggyőzni, illetve kényszeríte-