Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
II. RÉSZ - A sebészeti technika tökéletesedése, felfedezik a narkózist
70 Comm. Hist. A rt is Med. Supplementum 15—16 utóbbi problémakör érzékeltetésére érdemes foglalkozni az epekősebészet egy korai adatával. Jean Louis Petit, a neves francia sebész 1716-ban jegyezte fel egyik esetét, amikor egy fiatal nő májtáji fluktuáló fájdalmas duzzanatát megpungálva több mint egy liter zöld sűrű epét ürített ki. Nem sokkal ezután a beteg meghalt. Később egy másik hasonló esetben úgy járt el, hogy óvatos hasmetszést végzett, nem vágta át a hashártyát, tapintotta a duzzanatot, megvárta amíg megkisebbedik, majd bevarrta a sebet. Egy következő esetében fisztula keletkezett, ami sokáig nyitva maradt és a beteg jobban lett. A físztulából szivárgó nedvet Petit megkóstolta és epének találta. Később tágítás után köveket távolított el a hólyagból. Kiderült, hogy a halálosan végződött esetekben az epe a hasüregbe jutott. Előfordult az is, hogy a heves görcsrohamokat követően genny jelent meg a székletben. E beteg boncolásakor megállapította, hogy a köves epehólyag a vastagbélbe perforált. Mindezekből Petit azt szűrte le, hogy a műtéti beavatkozás csak akkor indokolt, ha az epehólyag az elülső hasfalra ránőtt. Ebben az esetben trokárpunkció és a kanül bevezetése következik. A kő kitapintása esetén óvatos rámetszés, kőeltávolítás a teendő. Évtizedeken át Petit eljárásának szellemében avatkoztak be. Az epehólyag hasfali lenövését torma, kantaridin, hagyma bedörzsölésével igyekeztek provokálni. Mások felületes metszést ejtettek, a sebbe lúgot öntöttek, trokárt, vagy kutaszt helyeztek el benne a fisztula kialakítására. 2 0 A kor sebésze gyorsan és határozottan kellett dolgozzon, még akkor is, ha a pácienst ópium, maszlagos nadragulya, alkoholos italok és hasonló hatású szerekkel bódították. A narkotizálás egy különleges formájaként emlegették a nyers modoráról híres Dupuytren módszerét. Az anekdotikus jellegű adat szerint a nagy sebész úgy sodorta ájulásba a kényes úri dámákat, hogy váratlanul obszcén szavakat kiabált előttük. 2 1 Roppant fordulatot hozott e téren a belélegeztetéses altatás. Az orvostörténészek joggal állapították meg, hogy ez az új módszer a modern sebészet kialakulásának alapfeltételei közé tartozott. Az előzmények a 18. század végére nyúlnak vissza. Az oxigén felfedezését követően többen megpróbálkoztak a tüdőbetegségek belélegeztetéses gyógymódjával. Speciális intézetek is létesültek, ahol ilyen terápiával foglalkoztak. Egy oxfordi,,pneumatikus intézetben" dolgozott asszisztensként a fiatal Humphrey Davy (1778—1829), a későbbi nagy kémikus. Davy a nitrogénoxidul hatását tanulmányozva, önmagán is észlelte, hogy e gáz belélegzése nyomán kellemes részegségi állapotba került, amiből jókedvűen ébredt. Ezért nevezte el ,, laughing gas'-nak (nevető gáz). Megállapította fájdalomcsillapító hatását is. 1800-ban publikálta ezt az észlelését, de nem keltett különösebb érdeklődést. Ettől kezdve azonban piaci mutatványként, magántársaságokban szórakozásból gyakran végeztek bódítást ilyen hatású gázokkal. Egy ilyen élménytől befolyásolva, az USA Georgia államában, Crawford W. Long (1815—1878) fiatal sebész 1842 márciusában éternarkózist alkalmazva eltávolított egy bőrdaganatot úgy, hogy a páciens ebből semmit sem érzett. A műtét ugyan több tanú jelenlétében történt, de Long az esetet elmulasztotta közölni, így a későbbi prioritási harcokban nem volt esélye, azokban nem is vett részt. 1844-ben Horace Wells (1815—1848) amerikai fogorvos több foghúzást végzett nitrogénoxidulos bódítás alkalmazásával. Felbátorodva kedvező tapaztalatain, engedélyt szerzett John Collins Warrentől (1778—1856), a bostoni Massachusetts General Hospital vezető sebészétől, hogy hallgatói előtt bemutassa eljárását. A bemutató Wells és a beteg szerencsétlenségére rosszul végződött, mivel az utóbbi, foghúzás közben élénk fájdalmat
