Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

II. RÉSZ - Népszerű korabeli orvostani irányzatok

55 A gyógykezelési empirizmus egyoldalú változata Johann Gottfried Rademacher (1772—1850),,tapasztalati gyógytana". Ő elvetve a hagyományos tüneti és kórbonctani diagnózisokat, a betegségeket azon az alapon osztályozta, hogy mely gyógyszerekre reagálnak. Ilyen módon beszélt „salétrom", ,,vas", ,,réz", „terpentin" stb. betegségekről. Ez a felfogás egyébként Paracelsus azon tételére is hivatkozott, hogy valamennyi betegségnek — a természet rendje szerint — létezik a neki pontosan megfelelő gyógyszer. A nagy francia forradalmat megelőző évtized Párizsában aratta roppant sikereit mágneses gyógykúráival Franz Anton Mesmer (1734—1815). Felfogása szerint a világegyetem egészét, így az élő szervezeteket is áthatja egy ,,magnetikus fluidum'', ami a lét alapelemét hordozza, közvetíti. Ezt a fluidumot Mesmer felerősíthetőnek és közvetíthetőnek tarotta. Ennek eszközeként eleinte az erősen mágneses fémeket alkalmazta, később erre szinte minden anyagot alkalmasnak tartott. A gyógykezelések tehát a mágneses tárgyak vagy a delejező kezének érintésével történtek Mesmer elegáns szalonjában. Halk zene szólt, a teremben kellemes tompított fény világított. Gyakran előfordult, hogy a páciensek hipnotikus, szomnambul állapotba kerültek. A legtöbben azok közül, akik nem szenvedtek lényeges szervi bántalomtól és neurotikus eredetű panaszokkal keresték fel a rendelést, jobban lettek, esetleg meggyógyultak. Idővel akkorára nőtt a jelentkezők száma, hogy a terápiát nagyüzemi módon kellett folytatni. A csoportok egy-egy mágnesezett kád (baquet) körül foglaltak helyet, azokbci áradt beléjük a gyógyító fluidum. Bármekkora társadalmi összeköttetéseket tudott is teremteni Mesmer Párizs előkelő köreivel, hivatalosan sohasem fogadták el a tanait. Amikor elérte, hogy külön tudományos bizottság foglalkozott a kúrák hatásával, a szakvélemény szuggesztív hatással magyarázta eredményeit. Mellesleg a magnetoterápia sikere nagyban hozzájárult a hipnózis kezelések elterjedéséhez. Ebben James Braid (1795—1860), skót sebész volt az úttörő. A 19. századforduló jelentős kémiai eredményei egy sajátságos jatrokémiai elmélet kidolgozásához adtak indítékot. Jean Baptiste Thimotée Baumés (1756—1828) a vegytan és az irritabilitás-szenzibilitás fogalmaiból összeállított teóriájában az oxigén, a nitrogén, a hidrogén, a szén és a foszfor arányából, illetve annak zavaraiból értelmezte az egészség-betegség egyensúlyt. Ennek megfelelő osztályozást is ajánlott. A nitrogéntúlsúllyal járó betegségek például a skorbut, a szepszis, a gennyes folyamatok és a rák. Az ennek megfelelő konzekvenciákból aligha lehetett eredményesen gyógyítani. Az útkeresés e zavaros időszakában született François Broussais (1772—1838),,élettani mediciná"-'yd. Az „élettani" jelző kifejezésre juttatja, hogy nála a kóresemények lényege a korabeli fiziológia központi fogalma az irritabilitás. A betegségek végső oka a túl erős vagy túl gyenge inger, ami általános működési zavarhoz vezet. Broussais azt állította, hogy a betegségek közötti különbség csupán az ingereltségi állapotok különbsége. Léteznek persze lokalizált kórbonctani elváltozások, de azok egy elsődleges inger, illetve a gyulladás „szimpátiás" távolhatásának következményei. Broussais sajátságos módon attól a kórbonctantól vette teóriájának igazolását, amelynek a lokalizáló szemléletét egyébként elvetette. Hosszú katonaorvosi gyakorlatában sokat boncolt. A halott fiatal katonák többségénél ki lehetett mutatni valamilyen emésztőszervi gyulladást. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a betegségekhez vezető zavarok elsődlegesen a belek gyulladásában manifesztálódnak. Az általa javasolt terápia is a gyulladásos folyamatok leküzdésére irányult. Erre a vérvételt ajánlotta, méghozzá igen radikális mértékben. A piócázást tette népszerűvé. Hatására 1824-ben Franciaország piócaimportja 100 ezer, 1827-ben 33 millió, 1828-ban 25 millió.

1

0 Broussais kitű-