Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

I. RÉSZ - Közösségi egészségvédelem és egészségügyi ellátás

35 delem és az üzleti élet hatalmas fellendülésével is összefüggött. Már a középkori olasz városállamokban is végeztek statisztikai számításokat, állami érdekből (innen a megnevezés). A mennyiségi tájékozódás igazi tere azonban a fellendülő korai kapitalizmus világában nyílt meg. A biztosítótársaságoknak például érdekükben állt a kockázatvállalás szilárd tudományos alapra helyezése. Ebben az időszakban egyre több közösségben készültek a születési, házasságkötési, halálozási adatok összesítései. Kiszámították az egyes korosztályok várható élettartamának átlagát. Hallatták szavukat azok a távlatban gondolkodó közéleti személyiségek, akik felismerték a közegészségügy és az állam jólétének szoros összefüggéseit. William Petty, aki a ,,politikai aritmetika'' módszerét kidolgozta, azt vallotta, hogy az állam kötelessége a kollektív egészségvédelemről gondoskodni. Paradox módon az igen korai angol kezdeményezések megvalósítására, a központilag összefogott közegészségügyi irányítás megszervezésére, az ottani politikai viszonyok alkalmatlanok voltak. A polgárháború, majd a restauráció társadalmi mozgása inkább a partikularizmusnak kedvezett. A közegészségügyi intézkedések lehetősége és joga továbbra is a helyi hatóságok és a parókiák kezében maradt. A kontinens azon országaiban viszont, amelyekben a központi hatalom erősödött, lassanként lehetőség nyílt átfogó egészségvédelmi intézkedésekre. A kor nagy gondolkodói közül többen is síkraszálltak emellett. Leibniz csakúgy, mint Huygens nagy súlyt helyezett a demográfiai statisztikákra. A matematikus Jakob Bernoulli a polgári erkölcs és a gazdasági élet közötti viszonyt tanulmányozta. Poroszországban 1685-ben megalakult a Collegium Sanitatis. A 17. század végén Franciaországban Colbert bevezette a népszámlálást. A magyarországi Helytartótanács is egyre behatóbban kezdett foglalkozni az ország egészségügyével. 1724-ben összeíratták hazánk egészségügyi személyzetét és intézményeit, de a hiányos adatszolgáltatás miatt csak a század közepére lehetett képet alkotni a tényleges helyzetről. Az orvosok akkoriban is főként a városokban telepedtek le. Daremberg adatai szerint Párizsban 1500-ban 72, 1638-ban 112, 1768-ban 148, 1789-ben 172 orvos, illetve alacsonyabban képzett szakember dolgozott. A legutolsó adat azt jelenti, hogy 3000 lakosra jutott egy egészségügyi." A korszak legjobban fizetett és legstabilabb orvosi egzisztenciája általában a városi ,,fizikus". Annak ellenére, hogy munkájába, hatáskörébe nemritkán beleszóltak a település vezetői, e pozíciókra még a 17. század végén a német városokban sokkal inkább aspiráltak, mint az egyetemi tanári tisztségre.

1

2 Magyarország területén 1720 táján, becslések szerint kb. 40 orvosdoktor, 20 gyógyszertár és mintegy 120 egészségügyi munkát végző szakember működött.

1

3 Hazánk e téren, a török és a kuruc-labanc háborúkat követően különösen rossz helyzetben volt. A 18. században ismételten visszatérő panasz, hogy vármegyényi területeken hiányzik az orvos.

1

4 Erre a helyzetre a társadalom annyira berendezkedett, hogy a betegségtannal és orvoslással foglalkozó szakkönyvek egy része ebben az időszakban eleve a laikusok kiképzésére és használatára készültek. Ilyen munka volt hazánkban Pápai Páriz Ferenc (1649—1725) 1690-ben megjelent Pax eorporis-a. is. A számos kiadást megért mű akkoriban sok családi könyvszekrényben megtalálható volt és tanácsot adott a hirtelen jött bajban. Az is természetes szokásként vehető, hogy a nemesi udvarházak nagyasszonyai, több kevesebb gyógyismerettel rendelkezve, segítettek a rászorulókon. Bethlen Kata, Lorántffy Zsuzsanna, Zrínyi Ilona különösen kitűntek ebben. A lakosság túlnyomó többségét a népi gyógyászat különböző szintű és értékű módszereivel kúrálták, ami persze nem volt szükségképpen rosszabb a páciensnek, mint némely