Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

III. RÉSZ - A belgyógyászati terápia megerősödése és első átütő sikerei

112 Comm. Hist. Art is Med. Supplementum 15—16 (1857—1940) a tízes évek végén dolgozta ki. A maláriával beoltott betegek lázrohamai nyomán az alapbetegség kezelhetővé vált. Ezután a mesterséges maláriát kininkúrával szüntették meg. Idővel az ingerterápiás irányzat mindinkább lejárta magát. Egyre többször kiderültek veszélyei is (például gyakiin fellángoltak krónikus tbc-s folyamatok). A későbbi hatásos antibakteriális gyógyszerek nagyban hozzájárultak kiszorításához. Az endokrinológiai fél fedezésekkel párhuzamosan, azoktól is megerősítve, divatba jött az állati eredetű szervkészítmények terápiája. Gazdag választékban jelentek meg a gyógyszerpiacon az agyvelő-, a máj-, a lép-, a mellékvese-, a vese-, a tüdő- stb. preparátumok. Indoklásuk többnyire zavaros volt, népszerűségük általában tiszavirág-életű. Az alapkutatások eredményeinek köszönhetően azonban mind tágabb tere nyílt a racionálisan felépített belgyógyászati terápiának. Tudatosodott a hiányzó ásványi anyagok pótlásának szükségessége. Rendszeressé vált, hogy a kivérzett, shockos állapotban lévő betegnek konyhasóoldatot infundáltak. Ez a terápia végre megoldást hozott a kolerások exsiccosisának, collapsusának megfelelő ellátására. Az injekciózás az 50-es évektől honosodott meg az orvosi gyakorlatban. Az e célra tökéletesített fecskendőt Charles Pravazról (1791—1853) nevezték el. Ortopéd sebész volt. Állatkísérletben alkalmazta a műszert, amikor vaskloridot fecskendezett egy értágulat megszüntetésére. 1855-ben Alexander Wood (1817—1884) injekciózott először embergyógyászati célból. A páciensnek erős idegfájdalmai voltak. Ezt próbálta Wood megszüntetni azáltal, hogy ópiumoldatot infiltrált az érzékeny terület idegpályái köré. Egyre inkább tért nyert a racionális, célzott terápiás szemlélet és gyakorlat. A századfordulótól a szív-érbetegek gyógyításában a digitalis készítmények és a strofantin, az érhálózatra ható nitritek, kámfor és az univerzális jódkálium, valamint a vizelethajtók (koffein, teobromin, kalomel) játszották a főszerepet. A gyógykezelés általános kritikus újraértékelésében persze sok hagyományos szer és eljárás megkapta utólag is a tudományos igazolását. így például a maga helyén és idején létjogosult maradt a klasszikus eredetű vérlebocsátás is. A századunk első évtizedeiben működő legjobb belgyógyászokra a korrekt, körültekintő terápiás mérlegelés a jellemző. Erre annál is inkább szükség volt, mert a gyakorló orvosok egy része akkoriban is a rivalizáló gyógyszerdivatok uszályába került, ami szükségképpen polipragmáziához vezetett. Az anyagcsere-kutatások eredményeinek köszönhetően kibontakozott a tudományos diaetoterápia. Számos étrendi típust dolgoztak ki, gondos laboratóriumi elemzések nyomán. így a szívbetegek, a lázas állapot, az elhízottak, a lábadozók stb. speciális étrendjeit. A nyolcvanas években dolgozták ki a mesterséges táplálás módszerét is a végbélbe juttatott oldatok segítségével. Különleges jelentőségű volt a cukorbetegek étrendjének meghatározása. Az inzulin-éra előtt nem létezett más segítség e betegek számára. A század elején népszerűvé vált Carl v. Noorden (1858—1944) diétája, aki annak alapján, hogy az egyes szénhidrátok nem egyformán ártalmasak, a zabkása fogyasztását propagálta. Nem csökkent a hidegvíz-kúrák népszerűsége. Az edző ingerterápiák közé rangsorolták. Elfogadásához erősen hozzájárult, hogy Sebastian Kneipp (1821—1897) egy bajor faluban létesített intézményben több évtizeden keresztül folytatott ilyen kezelést. Nagyszámú híve és támogatója propagálta kiváló eredményeit. A gyógyfürdők és az ottani ivókúrák iránti érdeklődés ugyancsak tovább fokozódott. A múlt század második felében sokfelé alkalmaztak a tüdő vérkeringését javító készülékeket asztmások, emfizémában szenvedők kezelésére. Elterjedt az aktív és passzív tornáztatás. Gustav Zander (1835—1920) készüléket szerkesztett ortopédiai, mozgásszervi betegek passzív tornáztatására. A testmozgás edző, egészségmegtartó jelentősé-