Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
III. RÉSZ - A belgyógyászati terápia megerősödése és első átütő sikerei
110 Comm. Hist. Art i s Med. Supplementum 15—16 24. ábra. Lázcsillapítás vízhűtéssel (1894) bermeister (1833—1901) kúrái különösen szigorúak voltak. Előfordult, hogy a hastífuszos beteget félóránként jeges vízbe mártották mindaddig, amíg a láza a normális szinten megállapodott." Természetesen az ezt kritizáló, mérsékletre intő állásfoglalások is megjelentek. A minden áron való lázcsillapítás felfogást azonban csak a század végére váltotta fel az a ma is követett álláspont, hogy a 38 fok feletti hőmérséklet csillapítására kell aktívan beavatkozni. Azokban az évtizedekben, amikor a lázcsillapítás középponti kérdés volt, szinte valamennyi gyógyszert ilyen szempontból is tanulmányoztak. Néhány furcsa, elfogult megfigyelés is származott ebből. Olyan kitűnő kutatók, mint Wunderlich és Traube például úgy találták, hogy a digitalis, a vízhajtó és szíverősítő hatása mellett, lázcsillapítóként is beválik. Használták antipyretikumnak többek között a veratrint, a karbolt, az alkoholt, az ópiumot is. Megerősödtek viszont a kininnel szerzett több évszázados kedvező tapasztalatok. Minthogy azonban a kinin behozatali nehézségek és drágasága miatt gyakran tűnt el a piacról, pótlására, illetve helyettesítésére rátaláltak a szalicilkészítményekre. Ezek a hetvenes évektől terjedtek el Európa-szerte. Hatásuk mind a láz csillapítása, mind a reumás típusú fájdalmak enyhítésére kiválóan bevált. A szalicilsav kémiai szintézisét 1860-ban megoldották. Abban az évtizedben nagyot lépett előre a gyógyszeripar. Ebben Németország állt az első helyen, ahol kiépültek a nagy létesítmények. 1869-ben piacra került a klorálhidrát, az első népszerű altató. Felfedezték a barbiturátokat, amely gyógyszercsalád igen nagy karriert futott be. A múlt század nyolcvanas éveiben gyártották a tartósan bevált új lázés fájdalomcsillapítókat (Fenacetin, Antipirin, Pyramidon, Aspirin stb.). A modern kemoterápia egy következő, magasabb fokozatát reprezentálta Ehrlich zseniális alkotása, a Salvarsan. Ebben is a festék-sejt kötődés jelenségéből indult ki. Eszlelve, hogy a metilénkéket az idegsejtek könnyen felveszik, vizsgálatokat végzett, vajon ez az anyag nem rendelkezik-e fájdalomcsillapító hatással. 1890-ben emberen is kipróbálta ezt. Azon kívül, hogy fájdalom- és lázcsillapítónak egyaránt bevált, még az is kiderült, hogy a metilénkék a madármalária plasmodiumait is eltünteti.
