Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Spielmann József: Történelmi reflexiók a népi orvoslás és az orvostudomány viszonyáról

TÖRTÉNELMI REFLEXIÓK A NÉPI ORVOSLÁS ÉS AZ ORVOSTUDO MÁN Y VISZONYÁRÓL SPIELMANN JÓZSEF Az utóbbi évtizedekben örvendetes módon megélénkült az erdélyi népgyógyászati kutatás. Néprajzkutatók mellett egyre több orvos, gyógyszerész, biológus, tudománytörténész igyekszik felmérni népgyógyászatunk tapasztalati illetve racionális magvát, keresi a népi és tudományos orvoslás összefüggéseit. A felismerés, hogy a népgyógyászat az emberi műveltség ősi elemeinek mai napig fennmaradó töredéke, melyben belső logika és jól követhető elvek uralkodnak, egyre általánosabbá válik. A népgyógyászat ugyanakkor népi kultúránk szerves része, az iránta mutatkozó érdeklődés művelődéstörténeti szempontból is indokolt, mert egyaránt magába foglalja a tárgyi és szellemi néprajz hatókörébe tartozó jelenségeket. Az viszont távolról sem indokolt, hogy egyes kutatók túlértékelik és mitizálják népgyógyászatunkat. Akadnak tudománytörténészek, akik a népgyógyászat „integráló" — embert és környezetét egységben és kölcsönhatásban felfogó — szemléletét szembeállítják a mai túlszakosodott, az emberi szervezetet szétaprózó orvostudomány „atomizáló" nézeteivel. A hasonló értékelés szem elől téveszti, hogy a népi „integráló" nézőpont irracionális, gyökeresen különbözik a természettudományos gondolkodás csak megjelölésben azonos fogalmától. A népgyógyászat és orvostudomány egymáshoz való viszonyának történelmi alakulása jelentős segítséget nyújt annak megértéséhez, mi a közös és mi az elvileg szemben álló a kétfajta orvoslásban. Kezdetben volt az empíria, a tapasztalat. Az emberi együttélés legősibb formáiban is — önfenntartó ösztönének engedelmeskedve — az ember keresi a betegségekkel szembeni védekezés módozatait. Az „öngyógyítás" ösztönös jellegét szemléletesen bizonyítja a tény, hogy hasonló eljárások elemi formáival már az állatok, különösen a magasabbrendű emlősök és madarak világában is találkozunk. Történelmi fejlődése során a tapasztalatra épülő népi gyógyítás rájött egyes gyógynövények fájdalomcsillapító, hánytató, féregűző, vizelethajtó stb. hatására, megismerte a nap, az ásványvizek, a borogatások, a fürdők és iszappakolások gyógyító erejét. Népi fogantatású elem a tudományos gyógyászatban az érvágás (vérlebocsátás), a köpölyözés, a masszírozás (dömöckölés), a sebek tüzes vassal való kiégetése stb. Kiterjedten alkalmazza a népgyógyászat a különböző állati eredetű „népi opoterápiás" termékeket is. A népi, tapasztalati gyógyítás csupán — tényleges vagy feltételezett — elemi ok-okozati összefüggések felismerésére képes, de anyagát még nem rendszerezi, abból módszeres következtetéseket nem von le. Az empíria mellett azonban minden népgyógyászat — már legkezdetlegesebb formáiban is — magában foglalja az animizmus elemeit. Megfázás, sérülés vagy külerőszaki behatás és az azt követő betegségtünetek közti összefüggést a primitív ember is 3*